Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Intenzív tárgyalásokat folytat a német Allianz RE a november 11-én megnyílt újbudai Allee bevásárló- és irodaközpont megvásárlásáról - írja a PropertyEU. A vevő a 200 millió eurós fejlesztést megvalósító projektcégben szerezne 50 százalékos tulajdonrészt. Iparági forrásokra hivatkozva a PropertyEU úgy tudja, hogy az eladó ING RED-et a Cushman & Wakefield képviseli, az Allianz-ot pedig a Jones Lang LaSalle.

Az ING RED szóvivője megerősítette, hogy kizárólagos tárgyalásokat folytatnak egy intézményi befektetővel, a megállapodásig azonban nem kívánnak nyilatkozni a részletekről. Olivier Piani, az Allianz Real Estate vezérigazgatója csupán annyit fűzött a hírhez, hogy két retail ügyletet akarnak lezárni 2009 végéig, vagy legkésőbb 2010 elejéig. A cég növelni akarja a portfóliójában a kereskedelmi ingatlanok arányát, amely jelenleg mindössze 10 százalék, 70 százalék az irodák részesedése, a többi a lakásszektorhoz kapcsolódik.


A három hete megnyílt Allee-ban 47 ezer négyzetméter üzlethelyiség, 7 ezer négyzetméter iroda, 1300 parkoló található, és a projekt részeként felépült Simplon udvarban 89 lakást építettek fel.


Baross Pál az ING Real Estate további terveivel kapcsolatban a Napi kérdésére elmondta, most zárult le 3 vegyes funkciójú, komplex területfejlesztés kutatási fázisa, azonban az üzleti modell számai nem elég kedvezőek az induláshoz. A projektek mindegyike az Allee-hoz hasonló, budapesti „mix-use" fejlesztés. A kiválasztott területek mindegyike magántulajdonban, ingatlanos cégek birtokában van, a projektek pedig kapcsolódhatnak a közelmúltban nyilvánosságra hozott kerületközpont fejlesztésekhez. Az új projektek mindenképpen a környezettudatosság jegyében fogalmazódnak, ez már nem csak társadalmi, hanem piaci elvárás is, fogalmazott Baross.