A legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások székhely szerinti adatai alapján a 2017 I-III. negyedévében országosan előállított 1158 milliárd forint termelési érték összehasonlító áron 26 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki alacsony értéket.

Minden megyében bővült az építőipar teljesítménye. A leginkább Bács-Kiskun megyében nőtt a termelés, több mint felével haladta meg a 2016. azonos időszaki igen alacsony bázist - írja a KSH.

A teljesítményből 35 százalék jutott speciális szaképítési munkák elvégzéséből, 33 százalékát  az épületépítésre szakosodott vállalkozások állították elő, 32 százalék az egyéb építmények kivitelezésében realizálódott. Előbbi két ágazat kibocsátása 14, illetve 28, utóbbié 38 százalékkal bővült.

Egy lakosra jutó építőipari termelés megyénként 2017 I-III. negyedév (KSH)

Az egy lakosra jutó építőipari termelés Budapesten volt a legmagasabb, 2,4-szerese az országos átlagnak, míg Nógrád megyében a mutató értéke az átlag negyedét sem érte el.

A vállalkozások által 2017 I-III. negyedévében megkötött új szerződések értéke 1833 milliárd forintot tett ki, ami 65 százalékos növekedés. A megyék zömében és a fővárosban emelkedett az új szerződések volumene, Budapesten, Zala és Hajdú-Bihar megyében az átlagot meghaladóan, ugyanakkor két megyében (Borsod-Abaúj-Zemplén és Komárom-Esztergom) az új rendelések szintje nem érte el az egy évvel korábbit.

Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállománya 1391 milliárd forint volt, amely volumenében 2,2-szerese az egy évvel korábbinak. A megyék túlnyomó többségében a szerződésállomány meghaladta a 2016. szeptemberit; Zalában 7,9-szerese volt az egy évvel korábbinak.

Ugyanakkor három megye (Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye) szerződésállománya nem érte el a 2016 azonos időszakit, Nógrád megyében volt a legnagyobb visszaesés, 31 százalékkal csökkent a rendelésállomány az előző év azonos időpontjához képest.

Címlapkép forrása: Pixabay.