A fejlesztésre azért volt szükség, mert a 103 hektáros ipari parkban már csak 8 hektár infrastruktúrával ellátott beépíthető szabad terület maradt. A gazdasági válság enyhülésével érezhetően fokozódott a befektetői érdeklődés a miskolci térség iránt - mondta Szász Csaba a Felsőzsolcai Ipari Zóna Kft. ügyvezető igazgatója.

A projekt eredményeként a régióban működő, illetve letelepülni kívánó, gyártó, beszállító, valamint feldolgozó és szolgáltató vállalkozások számára korszerű telephelyi feltételek állnak rendelkezésre, ráadásul így hatékonyabb az ipari parkban már jelenlévő vállalkozások szükségleteinek, szolgáltatási igényeinek kielégítése.

Az ügyvezető igazgató szerint a megnövekedett érdeklődés nemcsak az ipari park M30-as autópálya melletti kedvező földrajzi elhelyezkedésének, a mérsékelt telekáraknak, hanem a környéken rendelkezésre álló, ipari termelési tapasztalattal rendelkező képzett munkaerőnek is köszönhető.

Jelenleg az ipari park közel félszáz vállalkozása csaknem 700 főt foglalkoztat. A fejlesztéseknek köszönhetően mind a foglalkoztatottak létszáma, mind a megtermelt bruttó hozzáadott érték 3-4 éven belül megduplázódhat. A kedvező üzleti lehetőségek érzékelhetőn pozitív fogadtatásra találtak a hazai és külföldi befektetők körében, mondta el Szász Csaba.

Az innovációs központok termékeny táptalajul szolgálnak azoknak a vállalkozásoknak, akiknek fontos az ipari-szolgáltatási innováció megléte. Így olyan speciális tudástranszfer áll a rendelkezésükre, amely jelentős piaci előnyt jelenthet. Ennek jó példája a Miskolc közvetlen szomszédságában elterülő Felsőzsolcai Ipari Parkban felépített, DBH Innovációs és Ipari Központban működő Schneider Prototyping cég.

A közelmúltban Magyarországra betelepült, műanyag és fém alkatrészek kis szériás gyártására szakosodott német vállalat közös vállalatot hozott létre a magyar prototípusgyártó KEC Engineering céggel. Együttműködésük várhatóan kedvező hatással lesz az ipari parkba betelepülő vállalatok számára, és nagy vonzerőt jelenthet az is, hogy Miskolcon és környékén megfelelő számú és minőségű, képzett munkaerő áll a cégek rendelkezésére, mondta el a projekt menedzselését végző DBH Group vezérigazgató-helyettese, Kurtán Zoltán.