Megtalálták a megoldást a kínzó problémára

Harmincmillió eurós gyorsprogramot hirdetett az osztrák főváros, amelynek keretében könnyűszerkezetes mobilházakkal enyhítenének a lakáshiányon. A mintegy ezer lakást olyan területeken húzzák fel, amelyek még hasznosításra várnak.
Napi.hu, 2016. június 10. péntek, 19:18
Fotó: Napi.hu

Mivel az osztrák főváros lakossága a korábban becsültnél öt évvel előbb, várhatóan már 2029-ben átlépi a 2 milliós határt, Bécs lakásépítési offenzívába kezdett. Összesen 13 ezer új lakás épül "2017-től, ebből kilencezer szociális bérlakás lesz. Ezen kívül 2020-ra megduplázzuk, négyezerre növeljük az új önkormányzati lakások számát" - ismertette a város terveit Michael Häupl polgármester és Michael Ludwig lakásügyi városi tanácsos.

Az offenzíva része ezen kívül egy 30 millió eurós "gyorsprogram" is, amelynek keretében egy-két éven belül ezer új lakást építenek könnyűszerkezetes technológiával olyan helyeken, amelyek a városrendezési terv szerint nem használhatók lakóövezetként. Az ipari területeken, metró közelében, vagy építési tilalom alá eső területeken öt-tíz évig állnak majd a főként fából és könnyűbetonból készült épületek, amelyek a hagyományoshoz képest feleannyi idő alatt készülnek el. A terület hasznosítása esetén az épületeket lebontják, és állapotuk szerint vagy felépítik máshol, vagy újrahasznosítják az anyagukat.

Két projektnek, összesen 330 lakásnak már meg is van a helye: a XXI. és a XXII. kerületekben. A lakások átlagosan 50 négyzetméteresek lesznek, nem kell hozzájuk önrész, a bérleti díj pedig bruttó 7,50 euró a hasznos alapterületre vetítve.

A gyorsprogram keretében megvalósuló lakások a fiatalok, és azok számára jelenthetnek ideális megoldást, akik csak átmenetileg akarnak az osztrák fővárosban élni. A lakáshoz jutás természetesen különböző feltételekhez van kötve. Ilyen például, hogy a bérlőnek rendelkeznie kell már benyújtott lakásigénnyel, a jövedelme nem haladhat meg egy adott szintet és legalább két éve bejelentett lakcímmel kell rendelkeznie Bécsben.

Az osztrák főváros évi 7 ezer új építésű szociális lakásával európai szinten is az élmezőnyhöz tartozik, lakosságának több mint 60 százaléka szociális bérlakásban vagy önkormányzati lakásban él.

HOZZÁSZÓLÁSOK