A tranzakciós volumen 44 százalékát új bérlői szerződés, illetve bővülés adta. A szerződéshosszabbítások aránya 21 százalék, szemben az előző negyedévi 48 százalékkal. A legnagyobb tranzakció egy a teljes volumen 35 százalékát kitevő előbérleti szerződés volt.

A negyedéves keresletet 20 ipari tranzakció tette ki, amelyből mindössze egy ügylet volt ötezer négyzetméternél nagyobb. Így az átlagos tranzakciós méret továbbra is alacsony maradt, 2013 első negyedévében 1 517 négyzetméter volt.

A logisztikai parkokban összesen 22 ezer négyzetméterre kötöttek szerződést, átlagosan 1 670 négyzetmétert vettek bérbe, míg a városi logisztikai területen csaknem tízezer négyzetmétert adtak ki, ebben a szegmensben a raktárak átlagos mérete  1 388 négyzetméter volt.

A kihasználatlanság az első negyedév végére 230 bázisponttal emelkedett az előző negyedévhez képest, jelenleg 21,7 százalékon áll. A drasztikus növekedés oka, hogy az első negyedév során több bérlő adott vissza nagyméretű területeket. Az üresedési ráta emelkedése a logisztikai parkoknál a legszembetűnőbb, ahol a kihasználatlanság 19,1 százalékról 21,9 százalékra növekedett. A városi logisztikánál ellentétes folyamat figyelhető meg, a kihasználatlanság 21,7 százalékról 19,8 százalékra csökkent, itt a nettó abszorpció pozitív maradt, összességében azonban a nettó abszorpció 2013 első negyedévében negatív értéket vett fel.