Az MFB-nél nem nyer senki - idézte Nyiri János, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) szóvivőjének Magyar Hírlapnak adott interjúját a hvg.hu, a szóvivő ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a bank pályázatainak többségén a Simicska Lajos Fidesz-közeli üzletember érdekeltségébe tartozó Közgép Zrt. lesz a nyertes pályázó. "Mi szerződünk, és a Közgép is a partnereink között van. Nagy szerződésünk van a Közgéppel (34 milliárd forint), amelyet a Közgép fillérre pontosan fizet - tehát banki szempontból kitűnő ügyfél" - magyarázta Nyiri, aki elismerte, a Közgép valóban szokott nyerni, nyílt közbeszerzési eljárásokat például a bank portfóliójába tartozó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-nél.

A szóvivő azonban kiemelte, ez a tendencia 2007. február óta tart, a Közgép pedig mindig konzorciumi partnerként nyert meg pályázatokat, és soha nem egyedül. "Tíz pályázaton győzött a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején, nyolcon az Orbán-kormány alatt. Ezek nyilvános eljárások, amelyeket senki sem támadott meg" - mondta az MFB szóvivője.

A Közgép konzorciumi partnerei közt multicégek (például a Colas, a Strabag) és kisebb magyar cégek is vannak (például a Mávépcell). Nyiri János szerint a Közgép betartja minden szerződését, pontosan adózik és fizeti alvállalkozóit, nem viszi a pénzét külföldre, tehát "egy jól működő magyar cég kivitelez magyar állami nagyberuházásokat, és ehhez a banki hátteret egy magyar állami bank adja. Ilyen a normális ország normális működése" - idézte Nyirit a hvg.hu.