Két évvel később, 2006-ra még tovább hízna a kiadási oldal, a PM számításai szerint 175,7 milliárd forintra - jelentette az MTI. A tárca szerint a jelenlegi konstrukciók anomáliáira világít rá az a tény, hogy az állami támogatás ellenére sem csökkent a lakásra várók száma, különösen az alacsony jövedelmű, gyerekes családok körében. Eközben egy minisztériumi főosztályvezető nettó átlagfizetésének megfelelő állami támogatáshoz jut minden hónapban az az ügyfél, aki olyan ingatlan építéséhez, illetve vásárlásához igényli a hitelt, ahol a kölcsön összege is eléri a 30 millió forintot. A PM nehezményezi, hogy a rendszer nem képes kezelni azokat a helyzeteket, amikor a támogatásokat nem méltányolható lakáscélra, hanem luxusigények kielégítésére, esetleg befektetési szándékkal veszik igénybe. Az elemzésben megjelenik az a korábban hangoztatott tény, hogy míg jelentősen, 12 százalékról 6 százalék alá csökkent az ügyfelek kamat- és költségterhe, a banki marzsok néhány százalékponttal emelkedtek.