Az összes engedély birtokában akár már holnap startolhat a Gellért hegyi sikló építése. A négymilliárd forintos beruházás alapját saját erő és banki hitel felhasználásával teremi meg a magánbefektető - amely azonos a Rác Fürdő beruházójával. A Fővárosi Önkormányzat, a Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat és a Rác Sikló Kft. öt évvel ezelőtt, 2009. január 16. napján kötött szerződést egy parkoló-garázs, valamint a Sikló megépítésére. A beruházó vállalta, hogy a szükséges jogerős és végrehajtható építési, illetve vasúthatósági létesítési engedélyek megszerzésétől számított 13 hónapon belül a munkálatokat befejezi, és a földfelszínt, illetve a létesítmények környezetét helyreállítja.

Tervek szerint a sikló bejárata közvetlenül a Rác Fürdő mellett induló, a Hegyalja út alatt kialakított aluljáróból nyílna. Ez az aluljáró kiválthatja a jelenlegi felszíni gyalogos átkelőt, mivel közvetlenül kapcsolódik a Gellérthegy gyalogos közlekedési útvonalához. A siklópálya alsó, Orom utcáig tartó, mintegy 100 méteres szakasza alagútban futna, majd az Orom utcától a felszín felett 2,5-3,5 méter magas hídszerkezeten haladna a Citadella sétányig. A Budavári Siklóhoz hasonlóan a vasútpályán két kötélvontatású kocsi közlekedne, de itt egy nyomon halad a pálya felezőpontján kitérővel. A két, egyenként 40 férőhelyes kabin óránként 540 fő szállítására alkalmas, és a nap 24 órájában közlekedik majd. A környezetbarát beruházás magánbefektetők pénzéből, közpénzek felhasználása nélkül valósulna meg, a Fővárosi Önkormányzatot az üzemeltetés során sem terhelné semmilyen pénzügyi kötelezettség.

A RÁC Sikló Kft. tulajdonosai ez idáig a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BHGY Zrt.)  - 25 százalékos üzletrész tulajdonos -  és a RÁC Beruházó Kft.  - 75 százalékos üzletrész tulajdonos - voltak. Mivel a  Rác Sikló kiemelkedő a főváros idegenforgalma szempontjából,  ezért a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta azt, hogy a BKK Zrt. névértéken, azaz 750 ezer forintos vételáron megvásárolja a BGYH Zrt.-nek a RÁC sikló Kft.-ben meglévő 25 százalékos üzletrészét.  A szerződést aláírták, így vételár kifizetése napokon belül megtörténik. A BKK kérdésünkre megerősítette: a  beruházás nem közpénzből valósul meg, a BKK pedig a főváros nevében lép be tulajdonosként, így tehát a működtetésben vesz részt, de annak hasznából részesülne

A Sikló tőszomszédságában négy éve készült el, s áll üresen a teljesen felújított Rác fürdő, és mellé épült négycsillagos hotel. Idén ősszel itt is megállapodás jött létre ugyanis a főváros vezetése és a magánbefektetők között. Külön helyrajzi számra kerül a Rác fürdő, egy másikra a hotel és megint egy másikra a telek, amin az előbbi kettő áll. Ez utóbbinak tulajdonjoga a fürdőhöz hasonlóan a fővárosé marad, míg a hotel a beruházó Rác Nosztalgia Kft. (RN) tulajdonába kerül. Ez utóbbi cégből a magánbefektető - a Rác Beruházó Kft. - kivásárolta a főváros 25 százalékos tulajdonrészét. A következő lépcsőben a RN átvállalja a beruházásra felvett 7 milliárd forintos hitelt a fővárostól. (A rekonstrukcióra és építésre a Magyar Fejlesztési Bank folyósított kölcsönt, amit a főváros átvett a pénzintézettől.) A RN ezt a hitelt 30 év alatt fizeti vissza évi fix 2,5 százalékos kamat mellett a fővárosnak. A fürdő a főváros, a hotel pedig a RN Kft. tulajdonában lesz. A Rác fürdő üzemeltetésére az RN 30 éves szerződést kötött a Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt.-vel. A hotel és a fürdő várhatóan a jövő év közepén nyithat meg.

.