Jelenleg a szocpol és a kamattámogatás feltételrendszere sokkal kedvezőbb újépítésű lakás vásárlása esetén, mint használtnál. Nagyobb a hitelösszeg, nagyobb a maximális ingatlanérték, illetve a nagyobb vissza nem térítendő támogatás, ám mindez sajnos nem sokat lendít a lakáspiacon, hiszen e szegmens forgalma rendkívül alacsony, így ezek a támogatások csak a piac egy kis szeletét érintik. Ezért is nagyon fontos, hogy az állami kamattámogatást érintő változások után a tervezett szocpol változások is támogassák a használtlakás vásárlókat. Az NGM előterjesztése alapján a támogatás 50 százalékát használt lakás vásárlásra is igénybe lehetne venni (fél szocpol).

A tervezet szerint ezt a támogatást lehet majd vissza nem térítendő támogatással kiegészíteni, amelynek mértéke várhatóan az együtt költöző gyermekek számától, a lakás méretétől, valamint az energetikai besorolástól is függ, továbbá 350 ezer forinttól csaknem 3 millió forintig terjedhet.  A tervezet valós piaci hatása azonban függ  a most még nem ismert feltételektől, különösen az energetikai besorolásra vonatkozó előírásoktól - mondta Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója.

A szakember fontosnak tartja, hogy egyszerűek és átláthatóak legyenek az igénybevétel feltételei (életkor, családi-, jövedelmi helyzet, esetleges igazolások beszerzése), és hatálybalépés esetén a bankok építsék be a hitelezési politikájukba az új szabályokat. Közte, hogy a szocpol egységesen elfogadható legyen a hitel mellett önerőként, vagy akár az általános hitelezési szabályokat is könnyítsék. (Szocpollal vásárolt lakás esetén, magasabb engedélyezett hitelezési limit, azaz LTV.)

Problémás az energetikai elvárás

Új építésű lakások esetén "B" kategóriát követel meg a szocpol feltételrendszere, ami egy újépítésű lakásnál, ahol a használatbavételi engedély feltétele a "C" kategória elérése, nem jelent komoly problémát, egy használt lakás esetén viszont annál inkább, mert ebben a körben inkább az "F" és "E" osztályzat van többségben. A felújított panellakások körében jellemző a "C" vagy "B" kategória, azonban a felújítás nélküli házakban ritka az ilyen magas besorolású lakás. Ez alapján a feltételek között a kulcsszerepet az energetikai besorolás játszhatja, hiszen egy elvárt "B" osztályzat nagyon jelentősen lecsökkentené a támogatható lakások körét.

Szintén a tervezett változások között szerepel, hogy a minimális lakásméret 60 négyzetméterről 45 négyzetméterre csökken. Bár a kisebb lakáshoz kevesebb támogatás is járna, azonban a legkeresettebb lakásméret, a tanácsadó 2012-es eladásai alapján, a 45 és 55 négyzetméter közötti. Így ezzel a módosítással szintén egy nagy csoport kerül be a támogatható lakásvásárlók körébe. Szélesedik az igénybe vevők köre az egy gyermekesek bevonásával is.