A Magyar Nemzeti Bank ingatlankezelő cége, az MNB-Ingatlan Kft. tulajdonába került az egykori Burg Hotel épülete a jegybank egyik alapítványától, a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványtól (PADME) – írja az MTI. Az új tulajdonos megkezdte az épület rekonstrukcióját, amelyből konferenciaközpontot alakítanak ki.

Valójában a hotelt lebontatták, és egy háború előtti épülethez hasonlót építenek vissza a helyére. A hetvenes években épült egykor Diplomata-házat, majd Burg Hotelt az MNB alapítványa tavaly vette meg versenyeztetés nélkül - a nemzeti vagyonkezelő 2020-ban nyilvános árverésre hirdette az épületet, 1,6 milliárdos kikiáltási áron, majd az árverés előtti este visszavonták a hirdetményt. A vevő az MNB lett. A hotelépület lebontása ellen több szakmai szervezet is tiltakozott.

Az MNB-nek éppen az ingatlannal szemben áll a Bölcs vár nevű oktatási központja, amelyet a régi budai városháza épületéből alakítottak ki.

A Várnegyedben található, évek óta üresen álló ingatlan 2019-ig szállóként működött, az új tulajdonos célja, hogy az épület csaknem nyolcvan év után visszakapja a háborúban elpusztult képét – írja honlapján az MNB. A Mátyás templommal szemben álló épület a második világháború bombázása során teljesen megsemmisült.

Az MNB ingatlankezelője az elmúlt években rendszeresen újít fel és ad új funkciót történelmi szempontból kiemelt jelentőségű, ám elhanyagolt épületeknek. A jegybanki alapítvány 2020 végén vásárolta meg az államtól az 1500 négyzetméteres ingatlan tulajdonjogát.

A mostani ingatlanfejlesztés eredményeként létrejövő épületegyüttes alkalmas lesz oktatási programok, workshopok és nemzetközi konferenciák lebonyolítására.