A rozsdaövezetekben épülő lakások áfájának csökkentése olyan jobbikos ötlet, amelyet "kilúgozva", fékezett habzásúvá téve tett magáévá a kormányoldal - mondta az MTI szerint az ellenzéki képviselő.

A Jobbik támogatja, hogy legyen öt százalék az új építésű, közcélt szolgáló ingatlanok áfája, és szerintük létre kell hozni egy olyan alapot, amelyből azokat támogatnák, akik nem tudják kigazdálkodni az albérletük díját vagy nem tudtak az átütemezésről megállapodni a tulajdonossal.

Mindezek mellé egy állami hátterű bérlakásépítési programot javasolnak. "Ezek azok az idők, amikor fel lehet készülni az amúgy is meglévő lakhatási kataklizma felszámolására, az amúgy is tarthatatlanná vált albérletpiaci helyzet megoldására."

Z. Kárpát Dániel szerint ha a piaci folyamatokra bízza a kormányzat a helyzetet, akkor pár havi csökkenés után menthetetlenül emelkedni kezdenek ismét az albérleti díjak.

Egyáltalán nem elég és tulajdonképpen semmire sem elég az, hogy a Fidesz-KDNP most piaci átszervezéssel, vélhetően nagyvállalkozókat helyzetbe hozva megpróbálja ezt a szektort is kisajátítani - tette hozzá a Jobbik alelnöke.