Öt LMP-s képviselő még márciusban nyújtotta be módosító javaslatát az Országgyűlésnek "a fenntarthatóság szempontjának a kereskedelmi központok működésében történő érvényre juttatásáról", amelyben az új szabályozás megszületéséig százezer lakos feletti településeken 800, a kisebbekben pedig a 400 négyzetméter feletti új kereskedelmi létesítmények engedélyének kiadását függesztenék fel. A javaslatot - a kormánypárti képviselők többségének támogatásával - múlt hétfőn vette tárgysorozatba a parlament.

A legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztő cégeket tömörítő IFK pénteki közleményben hangsúlyozza: a kereskedelmi létesítmények létrehozásához jelenleg is részletes hatástanulmányokra van szükség. Lehetséges erre vonatkozóan újabb szabályozást megalkotni, ennek létrehozásában az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület tud és szeretne partner lenni.

Az egyesület emlékeztet arra, hogy a jelenleg érvényben lévő jogszabály alapján most sem lehet kontroll nélkül bevásárlóközpontokat építeni Magyarországon. "Maga a javaslat egyébként címével ellentétben nem csak a bevásárlóközpontok és hipermarketek, de a szupermarketek és valamennyi diszkont kiskereskedelmi egység fejlesztését is tiltaná" - hívja fel a figyelmet az IFK.

Az egyesület támogatja a kormányzat munkahelyteremtést középpontba állító, és a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentésére irányuló törekvéseit. Egy bevásárlóközpont átlagosan ezer, míg egy hipermarket négy-ötszáz embernek ad munkát; az idén építés alatt lévő, több mint háromszázezer négyzetméter kereskedelmi egység több tízezer újabb munkahely lehetőséget teremt - hangsúlyozzák.

Egy pangó piaci környezetben, ahol az iroda-logisztika -és lakásfejlesztések visszaestek, a kiskereskedelmi piac az egyetlen, amely a várakozásokhoz képest jól teljesített. Tavaly megállt a kiskereskedelmi forgalom csökkenése és a kereslet stabilizálódott. A személyi jövedelemadó csökkenése a kiskereskedelmi forgalom növekedését eredményezi és ez által a kereskedők bátrabb terjeszkedését is Magyarországon. Egy adminisztratív módon korlátozó javaslat a gazdasági fellendülés lelassuláshoz vezetne - vélekednek az ingatlanfejlesztők.