Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Veszprém megyében - a balatoni régió legdrágább területén - két év alatt több mint 50 százalékkal emelkedtek a felújított ingatlanok árai - derül ki az Otthontérkép Csoport legfrissebb lakáspiaci elemzéséből. Eszerint a tavat körül ölelő megyék "legolcsóbbika" Zala, mely kiváló befektetési célpont, ezt igazolja, hogy 2016 óta 30 százalékkal ugrott meg a felújításra váró ingatlanok ára.

Az elemzésben az adott megyék egészét vették alapul, de a súlyozásnál főleg a tó közvetlen vonzáskörzetét vizsgálták, kivétel az északi part "fölötti" Káli medence, amit beleszámítottak a végeredménybe, mert a piac ide sorolja ezt a körzetet is.

Az ingatlanárak emelkedése a balatoni otthonoknál is jól látszik. A Balaton vonzáskörzetébe tartozó ingatlanok árai folyamatosan emelkednek, míg 2015 második negyedévében 223 ezer forintos átlagos négyzetméterárakkal találkozhattunk errefelé, addig 2018 tavaszi hónapjaiban már 335 ezer körül volt az átlag.

Nem mindegy, hogy észak vagy dél

Az árnövekedés hatalmas különbségeket takar. A balatoni régióhoz tartozó 3 megye (Zala, Veszprém és Somogy) átlagárainak változását megvizsgálva világosan látszik, hogy a legdrágább Veszprém megye, melyet Somogy követ, a sort pedig a piciny balatoni partszakasszal rendelkező Zala zárja.

Az ingatlanfejlesztők egyre nagyobb figyelmet szentelnek a Balaton környéki településeknek. Ennek is köszönhető, hogy Veszprém és Somogy megye így eltudtak húzni Zalához képest, utóbbi ugyanis csak most kezdi bevonzani a befektetőket.

Somogy és Veszprém ingatlanárai 2016 második negyedévéig nagyjából együtt mozogtak, ez év második felében azonban Veszprém megyében hatalmas boom történt, köszönhetően az induló lakóprojekteknek és egyéb beruházásoknak. 2018-ban már látható ennek a különbségnek a halványulása, ez abból adódhat, hogy a déli parton is megindultak a nagy volumenű fejlesztések (Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén, Fonyódon, Balatonszemesen).

A fejlesztések élharcosa, Mészáros Lőrinc a balatoni kempingekre vetette ki hálóját előre jelezve, hogy bőven van mit fejleszteni a régióban. Más nagyvállalkozói csoportok is beszálltak és már most látszik, hogy a fejlesztések nyomán kisöprik a régi retro épületeket, helyükre felsőközép és felső kategóriás lakóparkok, villanegyedek és hotelek kerülnek - mondta Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője. A romantikus tóparti települések rengeteg kincset, például gyönyörű villákat rejtenek, melyek mind-mind jó befektetésül szolgálhatnak, mivel a szezon megnyújtása miatt szinte folyamatosan jól kiadhatók.

Az sem mindegy, hogy az egyes megyékben milyen állapotú otthonok árváltozását vizsgáljuk - derül ki az elemzésből. Zala megyében a legnagyobb mértékben (nagyjából 30 százalékkal) a felújítandó és az újszerű ingatlanok ára emelkedett, ez arra enged következtetni, hogy az ingatlanfejlesztők itt jelenleg a "bevásárlás" fázisában tartanak. Nem úgy Somogy megyében, ahol a legnagyobb ütemben az újszerű otthonok ára emelkedett. A legnagyobb árboom Veszprém megyében következett be, itt ugyanis a felújított otthonok ára több mint 50, az újszerűeké pedig 43 százalékkal növekedett.

A Balaton körüli települések áremelkedése mögött egyértelműen a fejlesztők megjelenése áll, akik keresletet teremtettek és teremtenek. Ez együtt jár a települések infrastrukturális fejlesztésével is, melynek köszönhetően több helyen újulnak meg a város- és faluközpontok és a kikötők. Bár a középosztály még továbbra is megtalálhatja a számítását az ország kedvenc tava körül, érdemes azonban számolni az erős áremelkedéssel és azzal, hogy a jövőben sokkal több luxusingatlan, felújított villa, jacht és prémium szolgáltatás áraszthatja el a környéket - véli a szakértő.

Fotó forrása: Katona Vanda / Napi