Éves miniszteri beszámolóján a kabinetirodát vezető miniszter elmondta: a csok alapján 22 ezer támogatási kérelmet fogadtak be, 18 ezer szerződést pedig már megkötöttek csaknem 49 milliárd forint értékben. Az 5 millió forintig igényelhető adóvisszatérítési támogatásra több mint 4 ezer kérelmet nyújtottak be, több mint 17 milliárd forint értékben. Sikernek nevezte, hogy 2015 első háromnegyed évéhez képest 2016 ugyanezen időszakában 14 százalékkal több új lakás épült.

A szinte végig vitákkal, közbeszólásokkal tarkított ülésen Rogán Antal azt mondta: a miniszterelnöknek a kabinetirodával kapcsolatos kérése az volt, hogy keressék meg azokat az egyetértési pontokat, ahol a kormány az emberek többségének a véleményével egyező irányba tud döntéseket hozni. Ezek között említette az otthonteremtési programot, a bevándorlás kérdésében az ország szuverenitásának a megvédését, valamint a bérek és a nyugdíjak emelést.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda legfontosabb feladata az, hogy ismét győzelemre vezesse a miniszterelnököt, hogy 2018 után is Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét. Ez az oka annak, hogy az ő tárcájával soha nem fognak egyetérteni az ellenzéki képviselők - mondta Rogán.

A kabinetirodát vezető miniszter a tevékenységét érintő ellenzéki kritikákra válaszul egyebek mellett azt mondta, amikor másfél éve elvállalta a miniszterséget, számított a várható támadásokra. Azt mondta, ő addig örül, amíg őt ütik, mert addig sem lesz energiájuk arra, hogy ezt a miniszterelnökkel tegyék. Az ellenzéki képviselők közül többen is azt mondták, Rogán Antal szereptévesztésben van, mert egy közpénzből működő minisztériumot nem lehet pártpropaganda céljára használni.