Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A miskolci önkormányzat az eredetileg becsült nettó 8,6 milliárd helyett 12,1 milliárd forintért építtet új fürdőt Miskolctapolcán. A kivitelezésre kiírt közbeszerzésre mindössze két ajánlat érkezett, a miskolci önkormányzatnak már korábban is dolgozó Peka-Bau 2000 Kft.-től és az építési tendereken szintén sikeres, budapesti székhelyű Épkar Zrt.-től - az előbbi 12 milliárd 139 millió forintos, míg az utóbbi 548 millióval drágább, 12 milliárd 687 millió forintos árajánlatot tett - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A közbeszerzési eljárást tavaly júniusban írta ki a helyi önkormányzat.

A nyertesnek kihirdetett, miskolci Peka-Bauval tavaly november végén szerződött az önkormányzat, húsz nappal azt követően, hogy a magyar kormány bruttó 12,7 milliárd forint támogatást hagyott jóvá a fürdőfejlesztés megvalósítására a Modern városok program keretében. Ezzel egy időben a kormány a fürdő és környezetének fejlesztésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.

Valósággá vált álomberuházás

Az önkormányzat tavaly november közepén adott ki közleményt arról, hogy Miskolcon épül az ország egyik legnagyobb wellness központja. "A valósággá váló álomberuházás a nemzetközi fürdővilág elitjébe emeli majd be Miskolctapolca nevét, és egyedülálló kínálata lesz a magyarországi turizmusnak. A legmodernebb nyugat-európai trendeket követő, a legmagasabb igényeket is kielégítő, a legkorszerűbb fürdőtechnikát és szolgáltatásokat felvonultató, egész évben nyitva tartó családi élményfürdő nemzetközi tervező konzorcium munkájaként valósul meg. A futurisztikus fürdőkomplexumban 8 beltéri és 2 kültéri medencét álmodtak meg a tervezők. Az új létesítmény szerves egységet alkot majd a strandfürdő 2015-ben átadott első ütemével" - írta közleményében a miskolci önkormányzat. (A strandfürdő felújításának első üteme 2,8 milliárd forintba került 2015-ben, ehhez a kormány csaknem 2,5 milliárd forinttal járult hozzá.)

Az önkormányzat számításai szerint az új fürdő 70-100 új munkahelyet és évi 280 ezer új látogatót jelenthet Miskolcnak. Több mint 600 millió forintból megújul a Barlangfürdő melletti őspark is a csónakázótóval együtt; az ide vezető utakat felújítják.

Nyerő helyi cég

A Peka-Bau ajánlatában két alvállalkozót megnevezett, amelyeket bevon a szerződés teljesítésébe: a 2017 augusztusában alapított, budapesti székhelyű Z-Plusz Electric Kft.-t és a miskolci Konstrukta-Max Kft.-t, épületvillamossági, illetve épületgépészeti munkákban. A 12 milliárdos munkát elnyerő Peka-Baunak eddig soha nem érte el a nettó árbevétele a 12 milliárd forintot, a céget 2000 augusztusában alapították, bevétele 2014-ben lépte át először az egymilliárd forintot; 2017-ben 6,6 milliárdos forgalommal és 177 milliós adózott eredménnyel zárt - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A vállalkozás Pető Györgyé, aki a nyilvános cégadatok szerint másodmagával tulajdonosa egy milliárdos forgalmú, trafikokat üzemeltető cégnek, és az elmúlt években beszállt a napelemes energiatermelésbe is.

Az önkormányzat a fürdő fejlesztéséhez kapcsolódóan a Hejő-hévízkút fúrására 2017-ben szerződést kötött a miskolci Titán Service Kft.-vel és az Aquaplus Kft.-vel, nettó 140 millió forintért - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.