Az új budapesti kongresszusi központ megvalósításának előkészítése ütemezetten halad - közölte a Napi.hu érdeklődésére a beruházást megvalósító Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). A jogerős építési engedély birtokában a kiviteli tervek készítése zajlik, amelyek várhatóan 2018 második negyedévére készülnek el.

Közel két hete kezdődött az építési kiviteli tervek készítése, amely mintegy fél évet vehet igénybe - erősítette meg lapunknak Guczogi György, a Finta és Társai Építész Stúdió Kft. ügyvezető-tervezője. Az irodát 2015 áprilisában közbeszerzési eljáráson választotta ki az MNV - a feladata a koncepcióterv, az engedélyezési, a kiviteli, majd a megvalósulási terv kidolgozása, a tervezői műszaki vezetés, a tervezői költségbecslések, valamint az előkészítő műszaki munkálatok (geodézia, hidrogeológia, szomszédos épületek állapotfelvétele stb.) elvégzése nettó 961,5 millió forintért. "A tervezésre vonatkozó összeg nem változott, a Finta Stúdió a megkötött szerződés szerint végzi a tervezői munkát" - közölte az MNV.

A Müpa mellé terveznek

A konferenciaközpont tervezési feladata és az elkészült tervek a Millenniumi Városközpontban elhelyezendő létesítményre vonatkoznak, a helyszín adottságait figyelembe véve. A jogerős építési engedély is erre a helyszínre szól - írta lapunknak az MNV arra a sajtóhírre reagálva, amely szerint azért késik az új állami, legalább 4000 fő befogadására alkalmas kongresszusi központ megvalósítása, mert esetleg mégsem a korábban bejelentett helyszínen, a Művészetek Palotája mellett épülne fel a létesítmény.

Az építés költségeit firtató kérdésünkre ugyanakkor nem válaszolt az MNV: a kivitelezés költségéről csak a pontos, jóváhagyott kiviteli tervek ismeretében tudunk tájékoztatást adni - írták válaszukban. (Egy 2013-as KPMG-s megvalósíthatósági tanulmány 20-25 milliárd forintra becsülte a bekerülési költséget.)

Mi épül és mikor?

A magyar turisztikai szakma által régóta várt nagy befogadóképességű konferenciaközpont építését még 2014 elején jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, és a helyszínt is megjelölte a Művészetek Palotája mellett. Négy éven belüli átadással számoltak, majd a határidő kitolódott 2019-re, ezt az évszámot tartalmazza a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia 2030 című dokumentum tervezete. Az MNV azonban már 2018-tól 2020-ig tartó kivitelezéssel számol. (A központ megvalósítását az elmúlt években más kormányzati nagyberuházások, mint a Duna Aréna, a Puskás stadion és a budai Vár újjáépítése is késleltethette.)

Az építésre vonatkozó közbeszerzést a tervek elkészülte után a nyárig kiírhatják, így a kivitelezés is elkezdődhetne 2018-ban.

Mennyit költöttek?

A konferenciaközpontnak helyet adó telket 2014 februárjában vásárolta meg az állam Demján Sándor nagyvállalkozó érdekeltségében lévő TriGránit Expo Vagyonkezelő Kft.-től nettó 4,8 milliárd forintért.

Az MNV honlapjáról kiderül, hogy a tervezéshez kapcsolódóan a terv- és költségellenőri feladatokra a Nega 97 Beruházó és Fővállalkozó Zrt.-vel kötöttek tavaly szerződét, nettó 15,95 millió forintért. Szintén 2016-ban vonták be a projektbe szakértőként a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetségét, 30 millió forintért.

A központ megvalósítására a 2017-es és a 2018-as központi költségvetésekben eddig 5-5 milliárd forintot terveztek be, tavaly e célra nem költöttek.

Zölden terveznek

A Művészetek Palotája mellett 1,1 hektáron felépülő kongresszusi központban a 4100 férőhelyes plenáris terem mellett 3 nagyobb terem (700-2100 fős kapacitással) és 60 kisebb (50 fős kapacitású) kisterem is lesz - ismertette Finta József a terveket 2016 nyarán egy turisztikai rendezvényen a turizmus.com beszámolója szerint. Ezenkívül 16 ezer négyzetméteres kiállítási területet, 2 mozgólépcsőt, parkolót 450-500 autóra, és egy akár 1000 fős fogadásokra alkalmas, zöld tetőteraszt is terveztek, Duna-parti panorámával.

Környezettudatos ház, olcsó üzemeltetés

A új kongresszusi központ az építkezéshez felhasznált anyagoktól kezdve, az energiatakarékos üzemelésig (korszerű fényforrások beépítése, energiatakarékos hűtési, illetve fűtési rendszerek alkalmazása, megújuló energiaforrások igénybevétele) valamennyi mutatóban kiállná a környezettudatosság próbáját - mondta Mezei Gábor, a Finta Stúdió irodavezetője augusztusban a turizmus.com-nak. Ez azt is jelenti, hogy jelentős beruházással kisebb üzemeltetési költséggel fajlagosan drága épületről beszélünk, viszont az üzemeltető számára ideálisan alacsonyan tartható költségek jelentkeznek majd - olvasható a szakportálon.

Tízmilliárdok mehetnek a Hungexpóra

A magyar állam 2016 áprilisában megvásárolta a kőbányai Hungexpo vásárközpont ingatlanait tulajdonló társaságot, az Expo Park Kft.-t (régi nevén Fonciere Polygone Hungária Kft.) korábbi francia tulajdonosától (GL Events-cégcsoport).

"A kormány stratégiai célja, hogy Budapest pozíciója a nagy európai és nemzetközi szakmai programok piacán megerősödjön. Ennek érdekében a magyar állam megvásárolta a Hungexpo Budapesti Vásárváros ingatlanát tulajdonoló társaság többségi részesedését. A döntés lehetővé teszi a piac stratégiai irányítását mind a hazai, mind a nemzetközi események vonatkozásában, emellett hosszú távon biztosíthatóak a kapcsolódó fejlesztések" - írta korábban lapunknak az MNV.

Az állami Expo Park Kft. négy éves fejlesztési programot tervez megvalósítani - többek közt csarnok- és parkolóház-építést - a vásárváros nagy részét bérlő Hungexpo Zrt.-vel együtt (az utóbbi kiállításszervező cég tulajdonosa továbbra is a GL Events SA). (A beruházások értékét 2016-ban 18,5 milliárdra tették, amiből az állami finanszírozást 12,5 milliárdra.)

A fejlesztésekre a 2017-es központi költségvetésben 3 milliárd, a 2018-asban pedig 3,8 milliárd forintot különítettek el. A kormány a közelmúltban határozott arról, hogy további 1,5 milliárd forintot költhetnek a Hungexpo fejlesztésére a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszus és a 2021-es Vadászati Világkiállítás "méltó megrendezése érdekében". Arról is döntöttek, hogy a vásárközpont könnyebb megközelítése érdekében fejlesztik a közösségi közlekedést (ami villamospálya építést jelentene), 4 milliárd forintért.

"Az ingatlanfejlesztési program keretében jelentős átalakítás van tervben, ami egy modern, hatékony, elegáns, parkosított, megnövekedett befogadóképességű kiállítási, kongresszusi, rendezvény és találkozási központot ad Budapestnek" - írta korábban lapunknak az MNV. (Jelenleg a Hungexpo multifunkcionális G pavilonjában van lehetőség pár ezer fős nemzetközi kongresszusok és rendezvények rendezésére.)

Mennyit fizetett az állam?

Az Expo Park megvásárlását "közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak" minősítette a kormány, és a vételárat sem közölték, mivel az "minősített adat" (államtitok). Az ár megbecsléséhez ugyanakkor támpontot adhat, hogy a Hungexpo-ingatlanok bérbeadásával foglalkozó Expo Park eszközeinek értéke a vásárlást megelőző évben a mérlege szerint mintegy 8,6 milliárd forint volt, ebből a tárgyi eszközök (ingatlanok, berendezések) 7,2 milliárd forint értéken voltak nyilvántartva.

A nyitóképen a Müpa melletti telek 2014. április 16-án, forrás: MTI Fotó/Bruzák Noémi