Csütörtök délelőtt jelentették be Balatonbogláron az önkormányzat, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Nemzeti Sportközpontok képviselői, hogy már jövő tavasszal elkezdődhet a Nemzeti Kézilabda Akadémia építése. A beruházás megvalósulása érdekében egy - korábbi - MÁV-üdülőt az MNV Zrt. ingyenesen a város tulajdonába adott át - olvashatóa a Nemzeti Sporközpontok közeleményéből.

Az akadémia létesítményei két egymáshoz közeli, de különálló telken állnak majd. Az egyik helyszínen új, nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas sportcsarnok épül, amelyben három szabvány méretű kézilabda-pálya is elfér. Edzések idején függönnyel választják el egymástól a három pályát, rangos mérkőzések rendezése esetén pedig a két szélső pálya helyén mobil lelátót építenek, amelyen összesen 2500 szurkoló foglalhat helyet. A csarnok melletti fejépületbe kerülnek az öltözők és a kiszolgáló helyiségek.

A sportcsarnoktól nem messze épül fel a kézilabda akadémia központi épülete, ahol a növendékek elszállásolására és kiszolgálására lesz lehetőség.

A kivitelezés tavasszal kezdődhet, és első ütemben az akadémia épülete készülhet el, akár már 2014 végén, majd a sportcsarnok 2015 első felében. A beruházás mintegy nettó 3,8 milliárd forintba kerül.