A klasszikus üdülőkörzetekben az utóbbi két évben jelentősen visszaesett az ingatlanpiac.

Még a Dunakanyar és a Balaton környéke tartja magát, ám az utóbbi esetében is szinte csak a tó és a 7-es út között fekvő ingatlanoknak van esélyük arra, hogy elkeljenek - olvasható a Világgazdaság mai számában.

A lap szerint a Velencei-tó környékén minimális a forgalom, a korábban indított beruházások minimálisra csökkentek, a korábban közkedvelt Tisza-tó pedig egyre kevésbé keresett célpont.

Kevesebben vesznek nyaralót, többen pedig lakóépületté minősíttetik ingatlanjukat a kedvezőbb hitelfelvételi lehetőségek, illetve az így kedvezőbb helyi adók miatt.

A stagnáló piacon a inkább csökkentek is az árak, előfordulnak ugyan áremelkedési hullámok, ám azok összességében nem tartanak sokáig - mondta a lapnak Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője, aki szerint ha tapasztalható is némi élénkülés, az csupán az illeték tízről négy százaléknyira csökkenésének tudható be.

A Balatonnál sokkal nehezebben adható el az a nyaraló vagy telek, amelyik nem a főút és a víz között van.

Általában az olcsóbb, 15-25 millió forintos telkek és épületek iránt nagyobb a kereslet, de a felső kategóriás, 60-120 milliós ingatlanokat is keresik - írja a lap.

Átalakultak a szokások is, egyre nagyobb a kereslet az üdülési jogokat kínáló apartmanházak iránt - tette hozzá Murányi.