A kabinet döntött a Budai Vigadó felújításának befejezéséhez szükséges kiegészítő támogatásról, a felújított épület működtetéséhez szükséges eszközök, a közönségforgalmi és irodai terek bútorzata, valamint az audiovizuális és hangtechnikai mobil eszközök beszerzéséhez, mintegy 600 millió forint értékben - derül ki a december 7-én megjelent Magyar Közlönyből.

Borsos számla

A korábbi Magyar Közlönyökből az is kiderül, hogy a Hagyományok Házának otthont adó, Budapest, I. kerület, Corvin téri Budai Vigadó felújításának költsége - több más kormányzati beruházáshoz hasonlóan - évről évre növekszik.

A magyar kormány 2015 novemberében fogadott el határozatot a Budai Vigadó felújításáról, e szerint 2015 és 2018 között összesen 5,55 milliárd forint költségvetési támogatást különítettek el a munkákra. Ezt tavaly decemberben 1,56 milliárd forinttal, idén decemberben pedig 403 millió forinttal kiegészítették - azaz összesen 7,5 milliárd forintnál jár a költségvetési támogatás.

Most decemberben arról is határozott a kormány, engedélyezik az emberi erőforrások miniszterének, hogy 2018-ra vonatkozóan 1,157 milliárd forint értékben éven túli kötelezettséget vállaljon a budai vigadó beruházásának megvalósítása érdekében.

Sikercégek

A rekonstrukció kivitelezője fővállalkozóként az Építő- és épületkarbantartó (Épkar) Zrt., a cég a Hagyományok Háza közbeszerzését az előzetesen becsült nettó 3,45 milliárd forint helyett 4,6 milliárd forintos ajánlattal nyerte meg. (A közbeszerzési adatbázis szerint a munka teljesítésébe alvállalkozóként bevonják a építőipari gépek kölcsönzésével foglalkozó - az új Puskás Ferenc stadion építésében is részt vevő - ÉGV Kft.-t, a dunaföldvári Gemenc-Állványozó Kft.-t, a szolnoki Isor 2000 Tanácsadó Bt.-t és az Ancien Restaurátor és Iparművész Stúdió  Bt.-t.)

A kivitelező feladata az 1897-98-ban neoreneszánsz-eklektikus stílusban épült Budai Vigadó teljes körű rekonstrukciója és bővítése, az ehhez szükséges bontási, átépítési és restaurátori munkák elvégzése.

A vigadó színháztermének gépészeti és -technikai munkáinak elvégzését a veresegyházi székhelyű Színpad- és Emelőgéptechnika Kft.-re bízták, nettó 231 millió forintért. A céget hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljáráson választották ki júniusban, az eljárásra összesen három vállalkozást kértek fel ajánlattételre.

A beruházás megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, ez főként a beruházás megvalósításának gyorsítását jelenti.

A Szeivolt István többségi tulajdonában lévő Épkar a kormányzati beruházások egyik sikercége; amely közvetett társtulajdonosa a Paár Attilához költhető West Hungária Bau Kft.-vel (WHB) együtt - a közbeszerzéseken szintén sikeres - Magyar Építő Zrt.-nek.

Egyebek mellett az Épkar részt vesz a WHB-val együtt a budapesti Károlyi-Csekonics palotaegyüttes felújításában nettó 10,8 milliárd forintért, és részt vett a Császár-Komjádi uszoda felújításában - a WHB biatorbágyi székhelyén fióktelepet is működtető - Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt.-vel (FÉSZ), nettó 3,3 milliárd forintért. Az Épkar a WHB-vel, a FÉSZ-szel és a Magyar Építővel építi a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság irányító és logisztikai központját 3,9 milliárdért.

A nyitókép forrása: MTI/MTVA Bizományosi: Róka László.