Nem akarta az önkormányzat a munkásszállót, ráerőltetik, hogy megépítse

A tavalyi önkormányzati választás kampányában már élesen kritizálta az akkor még csak polgármester jelölt, azóta a mandátumot elnyerő Mirkóczki Ádám, hogy az egri Kistályai úton munkásszálló épül, miközben bérlakásokra lenne szükség a városban. Azóta városvezetőként hiába próbálta meg leállítani a beruházást, most kiíratta az önkormányzattal a közbeszerzést az irányító hatóság.
Szabó Dániel, 2020. november 21. szombat, 19:19
Fotó: Google Maps

Tavaly nyáron jelentette be Eger előző vezetése, hogy 300 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével 111 férőhelyes munkásszállót hoznak létre Egerben, ugyanis a Pénzügyminisztérium pozitívan bírálta el az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő (EVAT) Zrt. pályázatát - kezdi cikkét az Egri Ügyek helyi hírportál, amely feleleveníti, hogy akkor még jelöltként Mirkóczki Ádám bírálta az összesen megközelítően félmilliárd forintba kerülő beruházást, helyette pedig bérlakásokat ígért.

Azóta viszont polgármester lett, de a munkásszállóval nem tudott mit kezdeni. November 17-én kiírták a közbeszerzést a Kistályai úti munkásszálló építésére, amire a portálnak Mirkóczki Ádám azt nyilatkozta, próbálták elérni, hogy apartmanok, diákszálló vagy hostel létesülhessen, de az irányító hatóság nem engedte a változtatást.

A Habis László fideszes polgármestersége idején az EVAT Zrt. városi vagyonkezelő tulajdonába került ingatlant így most felújítják. Az akkori városvezetés azzal indokolta a projektet, hogy segíti a dolgozók mobilitását, de az ellenzék azt tartotta problémásnak, hogy így a külföldi olcsó munkaerőnek biztosítják csak a lakhatást.

A projektet vélhetően azért sem lehetett átalakítani, mert a kormány 5 milliárd forintos keretösszegű munkásszálló-építési programja nem engedi meg a támogatások más célú felhasználását, a szerződést pedig már megkötötték.

HOZZÁSZÓLÁSOK