Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A miniszterelnök az elmúlt hetekben csendes kampánykörutat folytat főleg azon választási kerületekben, ahol nem egyértelmű a Fidesz vezetése. Nem telik el nap alapkőletétel vagy szalagátvágás nélkül, ebből keddre három avatás jutott. A napot egy elektronikai hulladékfeldolgozó avatásával kezdte a miniszterelnök, majd folytatódott egy ceglédi üzemavatással, levezetésként pedig a szintén ceglédi, felújított városi uszodánál került sor szalagátvágásra - derül ki az MTI tudósításából.

Itt Orbán Viktor elmondta, hogy a sport támogatása és a sporton keresztül a családok életének jobbá tétele a kormány szívügye, és a terület az elmúlt három évben mintegy 185 milliárd forintos támogatást kapott. Megerősítette: minden járási központban uszoda fog épülni, e célra több tízmilliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben. Jó látni, hogy az országban "gombamód" szaporodnak a sportlétesítmények - tette hozzá a kormányfő.

A 2014-es költségvetésben összesen 84 milliárd forintnyi sportberuházást találtunk, ám a miniszterelnök állításával ellentétben ezek túlnyomó többsége nem uszoda, hanem jellemzően stadion és sportcsarnok-beruházás. Kifejezetten uszodaberuházásra 3,1 milliárd forint szolgál, ennek tetemes részét a 3 milliárd forintos tanuszoda-program teszi ki. Ez és a hasonlóan 3 milliárdos keretköltségű tornaterem építési program védhető kiadás az adófizetők szempontjából, hisz ezek fejlesztésével a választók túlnyomó többsége egyetért. A további mintegy 80 milliárdnyi kiadást már eddig is több bírálat érte.

Sportcélú beruházások a 2014-es költségvetésben (millió forint)
Tüskecsarnok és új uszodakomplexum beruházás támogatása3 707
Nyéki Imre Uszoda fejlesztésének támogatása120
Tanuszoda-fejlesztési program3 000
A 2021. évi Úszó VB beruházása ( Bp. Dagály-strand)2 000
Tornaterem-építési program3 000
Az MLSZ sportlétesítmények biztonságtechnikai fejlesztése714
XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál beruházások1 549
Győr Aréna beruházás támogatása4 900
Magyar Sport Háza támogatása302,5
Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion1 793,2
Nemzeti Stadionfejlesztési Program11 795
Nemzeti Olimpiai központ beruházás20 268,6
Nemzeti Kézilabda Akadémia támogatása2 315,3
A 16 kiemelt sportág sportlétesítmény-fejlesztésének támogatása4 020,6
Szombathelyi Haladás Stadion4 625,8
Székesfehérvári Sóstói Stadion4 500
Diósgyőri Stadion fejlesztésének1 750
Budafoki Munkás Testedz ő Egyesület Sportcsarnoka606,5
Nyíregyházi Bujtosi Szabadid ő Csarnok2 098
Mosonmagyaróvári Sportcsarnok240
Gabányi László Sportcsarnok120
Mogyoródi úti Sporttelep200
Ferencvárosi labdarúgó stadion8 394
Szilvásváradi Lovasközpont1 470,7
Nemzeti Lovarda600
Összes sportberuházás84 090,2
Forrás: 2014-es költségvetés


Még két nagyobb vizes vagy részben vizes beruházás szerepel az idei költségvetésben. Ide sorolható a budapesti Infoparkban az évtizedek óta húzódó Tüskecsarnok építése, illetve a 2021-es Vizes világbajnokság budapesti helyszínének beruházása - ez utóbbi az újpesti Dagály-strandon épülne. (Tüskecsarnok építését a soha meg nem rendezett, 1996-ra tervezett Budapest-Bécs Expo beruházásaihoz kapcsolódott, a sportcsarnok építését 1998-ban állították le. Az új tervek szerint az idén elkészülő sportcsarnok és mellette egy új uszoda húsz sportág befogadására lesz alkalmas.) Mind a két beruházás fő jellemzője, hogy nem rendelkezik komoly tömegközlekedési kapcsolattal, távol esnek a kész vagy épülő metróvonalaktól.

A költségvetési sportberuházások további része főként a meglevő stadionok beruházásaira megy el: a legnagyobb falat a ferencvárosi stadion építése, amely önmagában 8,3 milliárd forint. Az idén kifut a debreceni stadionfelújítás is, 2014-es büdzsét már csak 1,8 milliárd forinttal terheli. A kormány azonban beindította a vidéki stadionfejlesztési programját, összesen 11,8 milliárdot osztanak el 26 vidéki város között. Egy-egy stadion 600-120 millió forint közötti támogatást kap.

A legnagyobb egyösszegű - 20,2 milliárd forintos - sportcélú beruházás a Nemzeti Olimpiai Központ, amely szintén stadionberuházás. A program a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának és a körülötte létesítendő, több sportlétesítményt magába foglaló sportpark építését takarja. A beruházás tavaly indult és 2017-re fejeződik be, az idei év jelenti az első komolyabb kiadást. A tervek szerint az új, 65 ezres, a legmagasabb UEFA-előírásoknak megfelelő stadion a régi Puskás Ferenc Stadion belsejében épül fel. A régi stadion lelátója és az újonnan épülő lelátó közötti részt befedik, a felső szinteken így kialakuló termeket pedig a különböző olimpiai sportágak - mint például cselgáncs, birkózás, ökölvívás, vívás, asztalitenisz - képviselői használhatják.