Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Otthon Centrum 2016-os év első negyedévének adatai szerint a lakóingatlan tranzakciók kevesebb mint egy százalékát teszik ki a külföldiek vásárlásai, ugyanakkor a körükben leginkább népszerű belső budapesti kerületekben (V., VI., VII.) az arányuk megközelítette az 4 százalékot.

Az idei év első három hónapjában a külföldi vevők között a legtöbben (36 százalék) kínaiak voltak, 15 százalék pedig más dél-kelet ázsiai országból érkezett - mondta Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője. A közel-keleti vásárlók aránya 5 százalék volt. Összességében az európai vevők a meghatározók, azonban önmagában kis részesedése van az osztrák, a német, a francia, az angol vagy az észak-európai, illetve déli országokból származó vásárlóknak.

Az előző negyedévben a legtöbb külföldi a pesti belvárosban vett (a külföldiek által kötött adásvételek közel fele), jellemzően 60-80 négyzetméteres átlagosan 45 milliós lakást. 2016 I. negyedévében a belvárosi kerületek részaránya 45 százalék volt, az átlagos méret 55-90 négyzetméter, az átlagár pedig 40-60 millió forint körül alakult - olvasható a közleményben.

Tehetős kínaiak vásárolnak

Az előző negyedévhez képest lényegében nincs változás a külföldi vásárlók összetételében származási ország szerint. A kínai vevők egy része kifejezetten tehetős, ők egyértelműen a belvárosi presztízskörnyékek luxuslakásait keresik - közölte Bodvánszki Attila, az Otthon Centrum VI.kerületi irodavezetője. A kevésbé tehetősek pénztárcája inkább a hazai átlagos vásárlókéhoz hasonlít, ők a nagyobb 60-70 négyzetméteres lakásokat vásárolják a külső kerületekben, de a panellakásoktól sem idegenkednek.

A kínai vevőket követik az orosz, ukrán vevők, de az ő jelenlétük az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a piacon. Tavaly még kifejezetten a drága lakások vásárlóiként tartották őket számon a közvetítők. Szintén a belvárosi lakások vásárlói az olaszok, akik szintén kiemelkednek a külföldi vásárlók közül. A legtöbbet vásárló nemzetek mellett nagyjából azonos arányban jelennek meg a német, osztrák, angol, holland és skandináv vevők a budapesti piacon.

A kétezres évek közepén írek és spanyolok vásároltak leginkább Magyarországon, elsősorban saját országuk EU csatlakozását követően tapasztalt árrobbanásra spekulálva, azonban a 2009-től folyamatosan csökkenő árak miatt sokan csalódottan távoztak.

A Belvárost nagyon szeretik a külföldiek

Tavaly elsősorban a fővárosi belvárosi lakások és turizmus szempontjából frekventált üdülőhelyek (Balaton térsége, ismert fürdővárosok) esetében rögzített az Otthon Centrum mérhető külföldi jelenlétet az ingatlanvásárlók között, de a lakáspiac egészére nézve arányuk nem jelentős, a főváros egyes kerületeiben éri el, illetve haladja meg a 10 százalékot, vidéken néhány százalékos. Nagyon hasonlóak voltak a tapasztalatok 2014-ben is.

Forrás:Otthon Centrum

A legtöbb külföldi budapesti, belvárosi lakást vásárolt. Tavaly Budapest belvárosában, az V. kerületben az adás-vételek közel 20 százaléka külföldi partnerrel köttetett, a VI. és VII. kerületben is bőven 10 százalék feletti volt az arányuk. A IX. kerület is a külföldiek által frekventáltabbak közé tartozott, itt az adásvételek közel 7 százalékánál volt külföldi a vevő, hasonlóan az I. kerülethez. A belváros peremén, a külső kerületekben viszont jóval kisebb, mindössze 1-3 százalék a külföldiek aránya.

A külföldiek döntően pesti belvárosi ingatlanokat preferálnak és az általuk megvett lakások átlagos négyzetméter ára 513 ezer forint Budapesten.

Drágábban vesznek a külföldiek

Vidéken Sopron, Pécs, Hajdúszoboszló volt kedvelt lokáció a külföldi vásárlók körében. A külföldi vásárlóknak értékesített lakások, mind a használt téglalakások, mind a használt téglaépítésű házak, fajlagos ára jellemzően 15-20 százalékkal drágább volt, mint a magyar vevők által vett lakások. Budapest ebből a szempontból is kiemelkedik, mivel itt a használt téglalakások esetében, a külföldiek által vásárolt ingatlanok átlagára több mint duplája volt a hazai vásárlókénak.