Még több mint két év van hátra az Operaház felújításából - feltéve, ha a kormány úgy dönt teljes műemléki rekonstrukciót végeznek az épületen. A költségek ennek megfelelően már most is meghaladták a korábbi terveket, amit csak növelhet a teljes műemléki felújítás kiadása. Ez utóbbi szakmai becslések szerint újabb legalább 5-10 milliárd forintot jelenthet, az eddig jóváhagyott bruttó 21 milliárdon felül.

A végösszeg a színpadtechnika kiadásaival együtt megközelítheti az 50 milliárd forintot. Az Ybl-palota felújításának  két módozata értesüléseink szerint a szerdai kormányülésen kerül terítékre, ám nem különálló előterjesztésben. A kabinet ugyanis a városligeti beruházásokról akar tiszta képet kapni, s mivel az ottani fejlesztések felelőse Városliget Zrt. végzi az Opera rekonstrukcióját is, óhatatlan, hogy az Andrássy úti palota ügye is az asztalra kerül - még ha döntés ma nem is születik az épület továbbépítésének módjáról.

Daloló milliárdok

Az operaházi "számháború"  közel három évvel ezelőtt kezdődött, amikor is a rekonstrukcióra vállalkozó W-É-L Opera konzorcium 32 milliárd forintos ajánlatot tett. Ezt "nyomta le" a dalszínház vezetése bruttó 14,2 milliárdra, de már tavaly ilyenkor is nyilvánvalóvá vált, hogy ennyiből nem jön ki az építkezés. A kormány ezért tavaly nyáron 7 milliárddal megtoldotta a költségvetést - így kerekedett ki az a 21 milliárd forintos, provizórikus végszámla, amely nem tartalmazta az Operaház színpadtechnikájának költségét - ami 6,3 milliárd vagyis  bruttó 8 milliárd forint lett. Ezzel jött ki a teljes operaház/műhelyházi beruházás 30 milliárd forintos végszámlája, ami a teljes - és javasolt! -  műemléki rekonstrukció megvalósításával tovább emelkedhet.

Ókovács Szilveszter az Operaház főigazgatója tavaly ősszel úgy becsülte, hogy a teljes beruházás 50 milliárd alatt "állapodik" majd meg. (Ebbe beletartozik a főépület mellett levő, a múlt század hetvenes éveiben emelt üzemház teljes megújítása is.) Az immár másfél éve folyó rekonstrukciós munkák értesüléseink szerint jól haladnak. A műemlék épület homlokzata már majdnem kész van, és az állványzatok így elméletileg ősszel lekerülhetnek. A tetőszerkezet palával burkolása is folyik, és ez hamarosan befejeződik. A legjobban a színpadtechnika "ügye" áll, ezzel szinte teljes egészében végzett a Bosch Rexroth cég. Az igazán munka- és költségigényes munkálatok az épület belsejében kezdődnek illetve folytatódnak majd.

Szorít a munkaerőhiány

A freskók restaurálása, a díszek aranyozása, a nézőtér és a kiszolgáló helységek korszerűsítése igazi "pepecsmunka", ráadásul erre sincs szakképzett munkaerő. Így könnyen meglehet, hogy egyes restaurálási munkákra külföldről - például Olaszországból - érkeznek majd szakmunkások és restaurátorok. A végéhez közeledik ugyanakkor az Eiffel Műhelyház beruházása. Az egykori  Északi Járműjavító területén és épületében kialakított bázis bokréta ünnepélye tavaly novemberben volt, és hamarosan  befejezik az építési és belső szerelési munkákat. Az operaházi  raktáraknak, látogatóközpontnak és játszóhelynek is alkalmassá tett épületet - az Ybl-Palotához hasonlóan - lépcsőzetesen, több szakaszban adják át. A nyitásra már idén ősszel sor kerülhet, de a  teljes befejezés még hónapokat vehet igénybe. A műhelyház-projekt  végszámlája a legfrissebb adatok szerint 14,1 milliárd forint lehet.

A főépület átadási időpontja ugyanakkor még bizonytalan, s ennek oka  részben az épület kivitelezési munkáinak költségeiben és az építőipari boomban is keresendő. Úgy értesültünk, hogy a Városliget Zrt. a felújítás további menetéről és módozatairól részletes előterjesztést készít, s a kormány ennek ismeretében dönt majd arról, hogy melyik variáns mellett teszi le a garast.