Rengeteg helyen irtják a szúnyogokat

Ezen a héten 199 településen és Budapest öt kerületében folytatódik az országos szúnyoggyérítési program, amelynek keretében légi és földi kezeléseket is végrehajtanak a kivitelezők. Hétfőtől vasárnapig 56 ezer hektárt kezelnek ilyen módszerekkel a szakemberek - írja a Katasztrófavédelem a honlapján.
Szabó Dániel, 2018. július 3. kedd, 10:51

Az országos szúnyoggyérítést a múlt héten a Dráva mentén, a Szigetközben és Szolnok térségében a második teljes körű, légi és földi szúnyoggyérítést kezdték meg. De a turisták örülhetnek, mert a Balaton környéki településeken, valamint a Velencei-tó térségében és a fővárosban is folytatják az irtást. Békés megyében a korábbi elmaradt szúnyoggyérítési munkálatokat folytatták.

A múlt hét első felében érkezett viharos, erős széllel járó front miatt a kezelések többségét el kellett halasztani. A következő napokban elsősorban az elmaradt kezeléseket pótolják Békés megyében, Budapesten, a Balaton körüli településeken, a Dráva mentén és a Szigetközben, valamint Mohács térségében terveznek további végrehajtást - áll a beszámolóban.

A szúnyoggyérítéshez használt készítmények alkalmazását a közegészségügyi hatóság hagyta jóvá, azoknak a hatóanyagát az Európai Unió engedélyezte. Az egyes permetezéseket a megyei kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervei engedélyezik, a gyérítés hatékonyságát pedig szakértők ellenőrzik. Ahol a permetezés nem volt eredményes, ott a kivitelezők megismétlik az eljárást - állítják a felhasznált vegyi anyagokról.

A fotó forrása: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tlg01, 2018.07.03 12:31

@Luftschutzbunker_Zwei: mifelénk
hol ? szibériában
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2018.07.03 11:57

fecskét pl. látott valaki az utóbbi évtizedben? nagyon fogynak..már veréb is alig van..a balatonnál is (gyakran megyek)
el fognak fogyni a madarak
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.07.03 11:42

Mifelénk sosem volt szúnyog, ezért nem is irtották őket. De kb. egy hete jött egy ócska, leharcolt, duplafedeles permetező-repülő, vagy 25 percig körözött oda-vissza egy 3 négyzetkilométeres területen, mintha az egész országra szánt cuccot ott akarná kiszórni. Na, azóta VAN szúnyog.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html