2018-ban a befektetők 1,7 milliárd eurót költöttek el a magyar kereskedelmi ingatlanpiacon, ami a válság vége óta a második legmagasabb forgalom a 2017-es 1,8 milliárd euró után. A magyar ingatlanalapok tovább növelték piaci részesedésüket, a vételi tranzakciók értékének 65 százaléka, az eladásiak 28 százaléka hozzájuk köthető, mindeközben az amerikai és brit tulajdonosok inkább az eladói oldalt erősítették.

Növelték az aktivitásukat a dél-afrikai, német, közép-európai és osztrák befektetők is. Az elkövetkező években a korábbinál kisebb értékű, de több befektetési tranzakció jellemzi majd a magyar piacot: vevőben nincs hiány, de az elérhető nagy értékű ingatlanok gyakorlatilag elfogytak Budapesten.

A magyar gazdaság kiugró tavalyi teljesítménye a vállalatok új irodába költözésében is tetten érhető: közel 535 ezer négyzetméterre írtak alá új és megújított bérleti szerződéseket, megközelítve a 2015-ös rekordév teljesítményét (538 ezer négyzetméter). A nettó bérbeadás (amely nem foglalja magában a bérleti szerződések megújítását) 2018-ban rekordot ért el közel 400 ezer négyzetméterrel. Több mint 40 tranzakció, összesen 103 ezer négyzetméter területen a CBRE tanácsadásával történt. Budspesten jelenleg csaknem félmillió négyzetméternyi irodaterület épül, amelynek közel felét már lekötötték.

Az erős kereslet eredményeképpen az átlag üresedési ráta minden idők legalacsonyabb értékére, 7,3 százalékra esett Budapesten, ráadásul 2019-ben várhatóan még tovább csökken. Az irodák iránti jelentős igény, a növekvő anyag- és munkaerőköltségek az árakra is jelenetős hatással voltak: a belvárosi irodák értéke négyzetméterenként meghaladja már az egymillió forintot, nem sokkal lemaradva az újépítésű lakások árától.

A reálbérek és a lakossági fogyasztás jelentős bővülése a kiskereskedelmi piac dinamikus fejlődését is eredményezte: 2018-ban 15 új nemzetközi kiskereskedelmi vállalat lépett be a magyar piacra, a jelentősebb bevásárlóközpontokban gyakorlatilag elfogyott az üres terület, miközben a bérleti díjak a belvárosban  havi 140 euróra nőttek négyzetméterenként.