Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kató Aladár, a Magyar Téglás Szövetség (Matész) elnöke a lapnak elmondta: sem tégla-, sem cseréptermékekből nem kell hiányra számítani, hiszen a gyárak sorra indítják újra a korábban leállított kapacitásaikat.

A szövetség elnöke szerint a növekmény mögött egyértelműen az otthonteremtési program, a lakásépítések megindulása áll, a nagyobb gyártóknál az akár hatvan százalékot is elérő felfutás egész évben kitart majd, mert a tavalyi 7600-zal szemben idén 13-14 ezer lakás épülhet fel, 2017-re pedig akár 20-21 ezer új lakás elkészülte sem kizárt.

A növekményt egyelőre a többszintes, nagy társasházak hozzák, mivel ezek többsége előkészített területen, sok esetben korábban felhagyott tervek alapján épül. Az egyszerű bejelentések alapján viszont az látható, hogy jóval több családi ház fog épülni, de ezek még nem igazán kezdődtek el, az élénkülés e területen főleg 2017-től várható.