A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

A turisztikai fejlesztésre a hazai turizmus egyik fellegvárának számító Hévíztől és a sármelléki repülőtértől alig néhány kilométerre lévő Zalacsányban kerül sor. Széles Gábor nemrég megvette a jelenleg háromcsillagos hotelként működő Batthyány-kastélyszállót, amelyet prémium kategóriás wellnesshotellé kíván alakítani, a közelében álló Batthyány-kúriában pedig olcsóbb szobákkal várják majd a vendégeket. A komplexumot a mintegy 160 hektáros golfpályaterületen akarják kialakítani. A beruházáshoz várhatóan mintegy 6−8 milliárd forintra lesz szükség.

Széles terve nem új, hiszen egy magyar−ír konzorcium már az elmúlt évtized közepén hozzákezdett egy hasonló ingatlanfejlesztés megvalósításához a kis Zala megyei faluban. A Zala Springs Resort szintén nemcsak golfpályát, hanem wellness- és konferencia-központot, 2600 négyzetméteres fürdőt, ötcsillagos, 400 férőhelyes szállodát, rezidenciát, villákat, üzleteket, sőt még sorházakat is tervezett a területen. Abban bíztak, hogy az ingatlanokat 110 és 600 ezer euró közötti áron értékesíthetik, s a fejlesztés zöme 2010 végére befejeződhet. A 18 lyukú pályát a szakmában nagy névnek számító Robert Trent Jones Jr. tervezte meg, s az összesen 170 millió eurós beruházás a golfpálya kialakításával 2006 elején el is kezdődött. 2008 nyarára többek között befejeződött a tereprendezés, kialakítottak két mesterséges tavat és befejezték a pálya vízelvezető rendszerének építését. A pálya füvesítése, az öntözőrendszer kialakítása, valamint a klubház és a gyakorlópálya felépítése lett volna a soron következő feladat, amikor a válság közbeszólt. A Zala Springs Resort a komplexum további kiépítéséhez nem kapott hitelt, ráadásul a kialakított telkeket sem tudták eladni, ami pedig elengedhetetlen lett volna a folytatáshoz. A milliárdos fejlesztés leállt, a területen Széles színre lépéséig nem történt szinte semmi.

A pályát már csak be kell fejezni. A nagyvállalkozó nem véletlenül nyilatkozott úgy, hogy annak egy része már az idén, a teljes pálya építése pedig a jövő év nyarára befejeződhet. Eközben a fejlesztés kapcsán egy birtokvita is kirobbant. Széles emberei engedély nélkül állított kerítéssel választották ketté a védett, ősfás Batthyány-kastély parkját, amit a szomszédos apartmanház tulajdonosai sérelmeztek. Kiderült, a területen minden építési tevékenység engedélyköteles, még egy fa kivágását is be kell jelenteni, ráadásul minden munkához az örökségvédelmi szakhatóság hozzájárulására is szükség van. Ettől függetlenül a felek abban bíznak, hogy a vitát sikerül békés úton rendezni és ez nem lesz akadálya a gigaberuházás folytatásának.