A hatályos szabályozás szerint az Otthon-felújítási program keretében a gyereket nevelő családok legfeljebb 3 millió forintos állami támogatást igényelhetnek 2022 decemberéig. A teljes felújítási összeg 50 százaléka igényelhető vissza, tehát a programban való részvételhez elég tetemes önerő szükséges, ez azonban akár hitel formájában is biztosítható. A program sokak érdeklődését felkeltette, az év elején a háztartások bő 7 százaléka jelezte, hogy biztosan, 17 százalékuk pedig valószínűleg szeretett volna részt venni benne.

A második negyedévben – részben a járvány, részben a valódi lehetőségek megismerése és mérlegelése miatt – lényegesen csökkent az érdeklődés. A GKI legfrissebb, augusztusi felmérése pozitív korrekciót mutat: a harmadik negyedévben a válaszadó háztartások bő 5 százaléka biztosan szeretne lakásfelújításhoz és korszerűsítéshez kapcsolódóan 2022 végéig állami támogatást felvenni.

További csaknem 13 százalék valószínűleg igénybe venné ezt a fajta támogatást. (A tapasztalatok szerint ez a válasz inkább csak érdeklődést, a lehetőségek fontolgatását jelenti.)

Ha ezeket az arányokat a teljes sokaságra vetítjük, akkor a biztos szándékú kör bő 200 ezer, a valószínű szándékú kör – feltéve, hogy e tervek fele valósul meg - mintegy 250 ezer családot jelent. A felmérések során kinyilvánított tervek és szándékok realitása családonként eltérő, de annyi biztos, hogy a harmadik negyedévben nőtt az érdeklődés a második negyedévhez képest, bár az év eleji lelkesedés teljesen nem tért vissza - írja elemzésében a GKI.

Az állami támogatás igénylése inkább a családiház-tulajdonosok körében népszerű, 7 százalékuk biztos, 13 százalékuk valószínű résztvevőnek mondta magát. A panellakások lakói között 3 százalék a biztos és 14 százalék a valószínű résztvevők aránya. A tégla építésű társasházi lakások lakói körében ugyanez a két arány 3 és 12 százalék.

Az állami támogatás lehetősége a középgeneráció körében váltotta ki a legnagyobb érdeklődést: a 30-49 év közötti háztartásfővel rendelkező családok közül biztosan 9, valószínűleg további 18 százalékuk készül a programban való részvételre. A 30 év alatti fiatalok érdeklődése is meghaladja kissé a mintaátlagot, míg az 50 és különösen a 60 év felettieket e támogatás nagyrészt hidegen hagyja.

A támogatás leginkább a kisvárosokban lakókat hozta lázba - a biztosan és valószínűleg érintettek aránya 8, illetve 12 százalék körüli. A Budapesten és a községekben élők szándékai lényegében megfelelnek a mintaátlagnak. (A kisebb településeken élők felújítási lehetőségeit a falusi csok is segítheti.) A statisztikai régiók közül a legnagyobb aktivitás a közép-dunántúliban és az észak-magyarországiban várható.

Az állami támogatást felvenni tervezők mintegy harmada szeretné kihasználni a maximálisan igényelhető keretet, negyedük legalább 2, csaknem 30 százalékuk legalább 1 millió forint körüli összeggel is beérné. Az átlagos igénylési összeg ezek alapján 2,1 millió forint, s – az önerőt is beleszámítva - 4,2 millió forintos projektérték már egy komolyabb felújításra, korszerűsítésre is elegendő lehet.

A két legnépszerűbb cél a belső terek, valamint a fürdőszobák felújítása (az előbbi a belső fali, padló, álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, illetve ezek festését, tapétázását jelenti). Ezeket a feladatokat a válaszadóknak egyaránt a harmada tartja elvégzendőnek. A fürdőszobák felújításának igénye a társasházi lakások csaknem felében felmerül, míg a családi házakban lakók negyede fontolgat ilyen korszerűsítést. A belső terek megújítása iránti igény általános.

A megkérdezettek mintegy negyede (a panellakásban lakók közül minden harmadik) gondolkodik a külső nyílászárók cseréjében. Lényegében minden ötödik válaszadó szeretne hőszigetelési munkákat végeztetni (csaknem minden harmadik családi ház és minden hatodik társasházi lakás lehet ebben érintett), illetve klímaberendezéseket felszereltetni, de a tetőfelújítás (ami értelemszerűen csaknem kizárólag családi házakat érint), valamint a fűtési rendszer korszerűsítésének említési gyakorisága sem marad el érdemben ezektől. A napkollektor, napelemes rendszer kiépítése a családi és a panelházak körében népszerű igazán.

A családi házakban élők számára – a fentebb említetteken túl – a kerítés építése, felújítása (az említési gyakoriság körükben 23 százalék), térburkolat kialakítása, illetve a garázsépítés és -felújítás (17-17 százalék) az átlagosnál jóval fontosabb.

A tégla építésű társasházi lakások lakói között kiemelkedően magas a klímaberendezések beépítésének vagy cseréjének (26 százalék), illetve a víz-, csatorna-, gáz- és elektromos belső hálózatok felújítása iránti igény (19 százalék a megfelelő említési gyakoriság).

Az árnyékolástechnikai munkák elvégeztetése a panel-lakások lakói között a népszerűbb (16 százalék).

A felmérésről

A GKI lakossági felmérései, amelyek a lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezését célozzák 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készülnek. A jelen megkérdezés során megkérdezett lakossági minta 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív.