Budán, a XII. kerületi Fülemile úti lakótelep a leginkább családbarát lakótelep a fővárosban az FHB friss felmérése szerint, második az Őrmezői, harmadik pedig a Gazdagréti lakótelep (mindkettő a XI. kerületben). Az első helyezett elsősorban a kedvező környezeti adottságainak köszönheti a jó szereplését, míg a második és harmadik az intézményi háttérben erős, mely ellensúlyozza a relatíve gyengébb környezeti eredményeit. Az FHB család barát környék indexe (CSBKI) ugyanis ezeket a szempontokat veszi figyelembe a pontozásnál.

Az első 10 közé bekerült egyébként több népszerű lakótelep is, mint az Óbudai Városközpont (Bp., III.), vagy a Vizafogó (Bp. XIII.) három helyszíne, illetve a Pók utcai (Bp., III.) is befért még a legjobbak közé. Pesten jellemzően a XIII. kerület telepei vezetnek a családbarát szempontok szerint, de Duna bal partján az első 10-be bekerült még a IV. kerületben található Káposztásmegyeri lakótelep, valamint több a csepeli Csillagtelep városrészből.

Az 1000 lakásnál nagyobb lakótelepek között a családbarát jellemzők alapján  a lista élére Őrmező és Gazdagrét mellett Vizafogó valamint az Árpád-hídfői lakótelep (BP., XIII.) került. Jellemzően nagyon jól szerepeltek a XI. kerület és a XIII. kerület telepei, de a IV. kerületben a Káposztásmegyeri és az újpesti lakótelepeken is kedvezőek a feltételek a családok számára, illetve szintén vonzó lehet a számukra a IX. kerületi József Attila lakótelep.

A legkevésbé előnyös helyszínnek a családok szempontjából a XVIII. kerületi Alacskai úti lakótelep számít, melynek CSBKI pontszáma a legalacsonyabb lett a vizsgálat során. Az utolsó helyeken jellemzően külső kerületi telepek szerelnek, például Pesterzsébet városközpont, vagy a szintén erzsébeti Vécsey utcai lakótelep, de szintén alacsony pontszámot kapott a Havanna és a csepeli Városközpont lakótelep I. üteme.

Na de mi van az árakkal?

Több budapesti lakótelepen 80-100 százalékkal nőttek az árak 2013-2016 között, a lakótelepek meghatározó része 50 és 80 százalék közötti drágulást produkált, a legnagyobb telepek közül a Kelenföldi, az Újpalotai, a Fehérvári úti, a József Attila, a Kőbánya-Újhegyi és a Havanna árai mentek fel a legnagyobb mértékben.

A budapesti lakótelepek közül a legdrágább a Lágymányosi, 2016-ban itt már több mint 460 ezer forintot kellett fizetni a lakások négyzetméteréért. Második a Vizafogó, harmadik a Pók utcai. Előbbinél tavaly az átlagos fajlagos értékesítési ár  megközelítette a 450 ezer forintot, míg utóbbi esetében 385 ezer forintos árakkal szembesülhettek a vevők. A legdrágább lakótelepek jellemzően a XI. a XIII. és a III. kerületiek.

Budapesten a külső kerületek lakótelepei a legolcsóbbak, a XXI. a XX., XIX. és a XVIII., melyek mellett még néhány X. kerületi telep került a 15-ös listára. A lista első helyein 4 csepeli lakótelep szerepel, a legkevesebbet Csepel Városközpontjában található lakótelep 4. építési ütemében épült lakások esetében kellett fizetni, ahol nem érte el a 213 ezer forintot a fajlagos értékesítési ár.

A legolcsóbb csepelihez képest a legdrágább, Lágymányosi lakótelepen több mint a dupláját kell fizetnie a vásárlóknak egy ugyanakkora lakásért.

Családbarát = Drága

A családbarát jellemző a legtöbb esetben magasabb árakkal jár együtt, a legmagasabb CSBKI pontszámot kapott lakótelepek az árazásban is többnyire az élen szerepelnek, míg a legkevésbé családbarátnak számító telepek a legolcsóbbak közé tartoznak.

A legnagyobb drágulást a József Attila lakótelepi árak produkálták, legkevésbé a Csepeli Városközpont V. lakótelep drágult, bár ez utóbbi esetében is 60 százalék fölött volt az árnövekedés mértéke. Jellemző, hogy az egyes lakótelepek egymáshoz képest felértékelődtek, míg 1999-ben még nagyon hasonló árazás jellemezte őket, az azóta eltelt években a Fehérvári úti és a József Attila lakótelep jelentősen megdrágult a másik három telephez képest.

A családbarát környékek itt tájékozódhat részletesen.