Újabb passzívházat épít az angyalföldi önkormányzat

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata egy 35 lakásos passzívházat építtet a Jász utca 35 szám alatti telken. A nyílt tenderfelhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg.
Németh Géza, 2019. május 6. hétfő, 10:50
Fotó: Napi.hu

A telek területe 1258 négyzetméter, ebből 665 négyzetméter lesz beépítve. Az épület teljes szintterülete 4308 négyzetméter. A térszint alatti teremgarázsban 35 autónak jut hely, tehát minden lakásra egy parkolóhely jut. A 2860 négyzetméteres homlokzat 60 százalékára 24 centiméter vastag hőszigetelés kerül, a maradékra is legalább 16 centiméteres vastagságút helyeznek. Ezzel az izolációval az épület megfelel a passzívház kritériumoknak.

A házat 13 hónap alatt kell felépíteni. Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben magasépítési kivitelezésből, vagy -felújításból legalább nettó 700 millió forint árbevétele származott.

Az ajánlattételi határidő június 4. Az értékelésnél 70 súlyszámmal szerepel az ár, a minőség pedig 30 súlyszámmal esik latba.

Nem ez az első,az önkormányzat beruházásában épülő passzívház Angyalföldön. Mint a Napi.hu is közölte, 2014-ben 2,3 milliárd forintból egy 100 lakásos passzívház épült a Reitter Ferenc utca, Zsinór utca, Jász utca és a Fáy utca által határolt tömbben. Az épületet hőszivattyús fűtéssel, gépi szellőztetéssel látták el. A passzívházakat minősítő német "Darmstadt Passivhaus Institut" egyik kritériuma, hogy az épület éves fajlagos fűtési energiaigény kisebb legyen, mint 15 kWh/m2év. Ez nagyságrendileg annyi fűtési energiafelhasználást jelent egy 50 négyzetméteres lakásban, mintha egy hajszárítót, vagy porszívót két óráig üzemeltetnénk naponta. A lakók éves fűtésszámlája várhatóan nem haladja majd meg a 15 ezer forintot. Ez 15-20-szor kevesebb, mint egy hazai, átlagos épületben.

A Kartács utcában pedig egy 23 bérlakásos passzívház készült el 2018-ban, 961 millió forintból. Az ötemeletes épület 23 lakása jellemzően egy- és kétszobás, de mindegyik lakás alapterülete meghaladja a 35 négyzetmétert, az átlagos alapterületük 40-50 négyzetméter. Ezt az épületet is hőszivattyúval fűtik.


HOZZÁSZÓLÁSOK