A Nemzeti Sportközpontok (NSK) egyszereplős, hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljáráson megállapodott a Középülettervező Zrt.-vel (Közti), hogy a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójának építészeti-műszaki tervezési feladatainak kiegészítésére kap még nettó 650,8 millió forintot - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (TED). A tervezésre tavaly kötöttek szerződést a felek, nettó kétmilliárd forintért. A kiegészítő tervezési munkák értékét előzetesen 650 millió forintra becsülte az NSK, végül a Közti 650 millió 800 ezer forintért vállalta a munkát.

A Puskás stadion tervezésére korábban nem hirdetett építészeti versenyt az állam, azt - szintén egyszereplős közbeszerzésen - a Köztire bízta kétmilliárdért. A cég a volt állami Középülettervező Vállalat jogutóda, így más, egykori állami és fővárosi fejlesztéshez hasonlóan a Puskás stadion tervezői jogai is ennél a társaságnál voltak - ám ezt ki is vásárolhatta volna az állam, ha akarta volna. Erre azonban nem került sor, így ezzel a tervezőirodával állapodtak meg, mint ahogy más kormányzati beruházás esetében: a Közti tervezte például a Várkert Bazár rekonstrukcióját nettó 298 millió forintért és a Kossuth tér átépítését nettó 502 millióért. A Közti korábban készített koncepcióterveket a Budai Várnegyed jövőjéről is, így feltételezhetően esélyes arra, hogy szakembereivel részt vegyen a Budai Vár felújításának tervezésében, illetve szerepet kaphat a Miniszterelnökség számára kiszemelt egykori Karmelita kolostor épületeinek átalakításában is.

Az új nemzeti futballaréna a "stadion a stadionban" koncepcióval a meglévő Puskás stadionon belül készül majd el. A 65 ezer néző befogadására alkalmas stadion építése legkorábban jövőre indulhat, a tervek szerint 2017 végén adják át. A beruházás 70-90 milliárd forintba kerül - közölte korábban Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos.