A Középülettervező Zrt. (Közti Zrt.) 2013 óta közel nettó 3,5 milliárd forintért készítheti az új Puskás Ferenc Stadion építészeti-műszaki terveit. A legutóbb, 2015. augusztus 31-én döntött arról az építtető Nemzeti Sportközpontok (NSK), hogy nettó 801,6 millió forintért megrendelést ad a cégnek a megváltozott műszaki tartalom miatt a tervek kiegészítésére - derül ki a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő portál (KHF.hu) adataiból.

Mindezt hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzési eljáráson, azaz a korábbi terveket is készítő Közti Zrt.-n kívül más céget nem kértek fel ajánlattételre. A szerződés előzetesen becsült értéke nettó 801,604 millió forint volt, s a Közti végül pontosan ennyiért, 801,604 millió forintért vállalta a tervek módosítását.

Az NSK korábban sem hirdetett versenyt a Puskás stadion tervezésére, 2013-ban a kizárólagos jogok védelmére hivatkozva csak a Köztivel tárgyaltak, s állapodtak meg nettó 2 milliárd forintért. Ez az összeg azonban nem volt elegendő a tervek elkészítésére, így 2014-ben plusz 650,8 millió forintot kapott a tervezőcég a kiegészítő tervezési munkákra. Az idei megbízással így már közel 3,5 milliárdnál tart az új létesítmény tervezési költsége.

A Közti Zrt. az 1949-ben alapított Középülettervező Vállalat jogutódja, így más, egykori állami és fővárosi fejlesztéshez hasonlóan a Puskás stadion tervezői jogai is ennél a társaságnál voltak. E jogokat azonban ki lehetett volna vásárolni, ha a felek részéről lett volna erre szándék, s nyilvános tervpályázatot hirdetni.
Közti Zt.-adatok (millió Ft)
2011201220132014
Nettó árbevétel435,21 014,1782,21 877,7
Adózott eredmény1,516,535,7111,2
Mérleg sz. eredmény1,516,535,7111,2
Forrás: Céginfo.hu

A korábbi elképzelésnél szerényebb Puskás stadion készül, amely már belefér a becsült 100 milliárd forintos költségkeretbe. A kormány tavasszal döntött arról, hogy elsősorban a focit kiszolgáló épület épül, korábban még húsz sportágnak helyet adó, multifunkcionális létesítményt terveztek többek közt szállodával, irodaházzal. Megtartják ugyanakkor a Közti, illetve Skardelli György építész "stadion a stadionban" koncepcióját, azaz egy új stadion épül a régi köré.

Kép: MTI

Az új stadion befogadóképessége 67-68 ezer néző lesz, a labdarúgó mérkőzések mellett koncerteknek ad otthont, illetve 1000-1500 fős konferenciák helyszíne lehet. A beruházás megvalósításának határideje is csúszik, a korábban tervezett 2017 vége 2018-ra, most pedig 2019-re módosult. Fürjes Balázs budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az M1 állami hírtévében május végén arról beszélt, hogy ősszel kezdődhet a Puskás stadion bontása, az építés 2016-ban indulhat, s legkésőbb 2019-re fejeződnek be a munkák.

Nagyot nőtt a Közti forgalma

A Céginfo.hu adatai szerint nagyon jó évet zárt tavaly a Közti Zrt.: 1,1 milliárd forinttal sikerült növelni a nettó árbevételét, közel 1,9 milliárd forintra. A Közti más állami megbízást is teljesített az elmúlt években, a cég építészei tervezték például a Várkert Bazár rekonstrukcióját nettó 298 millió forintért és a Kossuth tér átépítését nettó 502 millióért. A Közti, illetve építésze, Skardelli György terve nyerte meg 2012-ben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportközpontjának és környezetének tervezésére kiírt tervpályázatot. Idén tavasszal a Magyar Állami Operaház is ezt a céget bízta meg nettó 23 millió forintért az operaház és az Erkel Színház új műhely- és próbacentruma létrehozásának előkészítéséhez vázlattervek készítésére.

Kép: MTI