Úgy tűnik, a korábbi tervekkel ellentétben mégis a Puskás Ferenc Stadion maradhat hosszú távon a magyar labdarúgó-válogatott otthona. Studniczky Ferenc, a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottságának elnöke egy tévéműsorban elmondta, a jelenlegi elképzelés szerint a mostani stadion falain belül húznának fel egy új létesítményt, megtartva a mostani muzeális értékeit.

Az MLSZ versenybizottságának elnöke azt hangsúlyozta, hogy futballstadionban, és nem multifunkcionális létesítményben gondolkodnak. Egy elképzelés szerint az új komplexum a Puskás Stadion jelenlegi helyén épülhetne fel, úgy hogy a külső, muzeális elemek megtartásával a régi falak mögé egy teljesen új, 65 ezer személyes stadiont helyeznek be.

A rekonstrukciós koncepciót jegyző cégek, a KÉSZ Holding Zrt., valamint a stadiontervezésben világhírű Buro Happold és Populous irodák tervében az új stadion elsősorban labdarúgó események helyszínéül szolgál, vagyis amennyiben az üzleti terv ezt megfelelően alátámasztja, a futballpálya körül nem létesül atlétikai versenypálya és a stadion felhasználhatósága is korlátozott lesz.

A műszaki kialakítás - a mozgatható pálya, illetve a behúzható tetőszerkezet kulturális rendezvényekre, koncertekre is alkalmassá teszi az egyébként kizárólagosan az MLSZ rendelkezésére álló létesítményt. Az atlétikai versenypálya elhagyásával a nézőtér közelebb kerülhet a pályához, javul a rálátás, a hangulat, és kisebb lesz a stadion helyigénye.

Ugyanakkor a helyszín jelenlegi elrendezése - a Sportaréna, a Szoborpark és Stadion - az elemek egymáshoz viszonyított elhelyezkedése megtartható, miként a meglévő játéktér is a régi stadion muzeális értéket képviselő elemeivel. A tanulmány a szomszédos területek lehetséges hasznosítására is kitér, ezeknél fő cél, hogy a látogatók minél több időt töltsenek a stadionban és környékén