Korábban tévé-, rádióstúdióknak helyet adó ingatlanokat, illetve a Magyar Távirati Iroda egyes tudósítói irodáit és üdülőt -  Budapesten 26, vidéken 21 ingatlant - átad a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek - írja a Világgazdaság. A ingatlanok nem szükségesek az MTVA feladatainak ellátásához, mivel a gyártóbázis 2009 óta a Kunigunda utcában működik.

Az állami média budapesti két leg­emblematikusabb épületét, a Naphegy tér 8. szám alatti ingatlan teljes területét, illetve a Bródy Sándor utcai társasházi ingatlant - az archívumok és a stúdiók későbbi végleges elhelyezéséig - továbbra is az MTVA használja - írja a lap. Ezért első ütemben a Pollack Mihály téren lévő Károlyi-palotát és irodaépületet, valamint a Bródy Sándor utca 5. szám alatt lévő épületet adják át az MNV-nek. A Magyar Rádió évtizedeken keresztül a Bródy Sándor utcai épületben működött. Mivel Pest egyik legértékesebb ingatlanegyüttesének egyes részeit még használják, csak bizonyos épületektől válik meg a közmédia - olvasható a VG-ben.

Az MTVA által nem használt épületek egy részét bérbeadással hasznosították, ebből tavaly 284 millió forint bevételük volt.

Az MNV az ingatlanok jövőbeli hasznosításával kapcsolatban az átvételt követően dönt - derül ki a cikkből.

77 milliárd forint közpénz az MTVA-nak

Az MTVA tavaly 85,5 milliárd forintból gazdálkodott - írta a 24.hu -, a 69,9 milliárd forint közszolgálati költségvetési támogatáson felül 7 milliárd forint pluszpénzt kapott a médiatörvény alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökétől. Ezen felül még a kereskedelmi médiumokból származó médiaszolgáltatási díjból 1,16 milliárd, valamint reklámokból 9,32 milliárd forint bevétele volt az állami médiának.