Májusban lejárt a beruházó Magnum Hungária Zeta Kft. építési engedélye, amelynek meghosszabbítását - az úgynevezett plázastop-törvény értelmében országos illetékességgel eljáró - Hajdú-Bihar-Megyei Kormányhivataltól kérte a cég, de július 11-én a kormányhivatal megtagadta az előzetes szakhatósági hozzájárulás kiadását.

A döntésben a kormányhivatal hátrányos következményként értékelte a beruházással járó zajterhelés és levegőszennyezettség időleges emelkedését, valamint azt is megfogalmazta, hogy a település kereskedelmi, fogyasztói szempontokat vizsgálva nem tekinthető ellátatlannak a kérelemben megjelölt üzletprofilokat nézve - mondta Huszár Máté.

A Salgótarján déli városrészébe tervezett bevásárló központ beruházását még az előző önkormányzat indította el, a Family Center megépítéséhez szükséges telekátalakítási megállapodást pedig már 2008 júniusában megkötötte az akkori városvezetés a Magnum Hungária Zrt.-vel.

Több ismert üzletlánc 12 (sporteszköz, ruházati, drogéria, élelmiszer) boltját szánták az üzletközpontba, az MTI értesülése szerint többel már előszerződést kötött a befektető.