Felszámolója másodszor hirdette meg értékesítésre a Cívis Hotels Zrt. tulajdonában lévő, debreceni Grand Hotel Aranybikát és a Best Western Hotel Kálvint, miután a tavaly novemberi kiíráson ajánlat sem érkezett ezekre. A márciusi meghirdetésen ismét nem érdeklődött senki a szállók iránt – mondta Buga Imre felszámolóbiztos az MTI Ecónak. A hitelezőkkel egyeztetve határozzák majd meg, hogy mennyiért hirdetik meg újra a hoteleket. Elképzelhető, hogy engednek az árból.

A város főterén álló, 1915-ben épült, háromcsillagos, 200 szobás Aranybika forgalmi értékét – a berendezésekkel és a benne lévő műalkotásokkal együtt – nettó 1,98 milliárd forintban határozta meg a felszámoló, míg a szintén háromcsillagos Best Westernét összesen 522 millióban. A CH szállódái közül novemberben gazdára talált a szintén meghirdetett hajdúszoboszlói Délibáb Hotel. A nettó 1,1 milliárd forint forgalmi értéken kínált szálláshelyet 800 millió forintért vásárolta meg a nyertes pályázó, amely nem kívánta nyilvánosságra hozni a nevét.

A CH összes tartozása megközelítheti a négymilliárd forintot. A felszámoló által már elismert tartozás mintegy 3,3 milliárd forint (ennek túlnyomó része banki tartozás), 200-300 millió az üdülési joggal rendelkezők szerződésének felmondása miatti követelés, az elbocsátott dolgozók követelése meghaladhatja a 100 milliót, valamint 600 milliós az Aranybika étterem egykori bérlőjének követelése, amely jelenleg per alatt áll.

A társaság felszámolása 2010 júniusában indult el, miután sikertelenül zárult a talpra állítása érdekében indított csődeljárás. A szállodaüzemeltető a válság következményeként a turizmus visszaesése miatt került nehéz pénzügyi helyzetbe.