Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A támogatottak 12 százaléka gyermekét egyedül nevelő szülő. Tévhit tehát, hogy az egyszülős családok nem vehetik igénybe a csokot - fogalmazott a politikus az MTI beszámolója szerint.

A már megítélt támogatásoknak köszönhetően mintegy 45 ezer még meg nem született gyermek vállalásáról döntöttek a fiatalok, azaz jelentős demográfiai hatása van a programnak.

Az építőipar fellendítésében is szerepe van az otthonteremtési támogatásnak. Az idei első félévben több mit 6500 új lakás épült, és ez 30 százalékkal több, mint a 2017-es adat. A beadott építési engedélyek alapján maradhat a lakásépítések dinamikája.

Jövőre is lesz csok, az elfogadott költségvetésben 242 milliárd forint áll rendelkezésre az otthonteremtési programra, de nincs pénzügyi korlát, tehát "amennyi igény érkezik, annyi támogatást" fognak nyújtani - mondta az államtitkár.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért intézet felmérése szerint a legtöbb támogatást a Közép-Magyarországon élők vehették igénybe. A támogatások 36 százalékát kisvárosi ingatlanokra kérték, 32 százalékát falvakban, községekben, 23 százalékát megyei jogú városokban lévő ingatlanokra, 9 százalékát pedig budapesti otthonokra - mondta Fűrész Tünde, a szervezet megbízott elnöke.

A csokkal összefüggő mobilitásról elmondta: a támogatottak 80 százaléka ott használja fel a támogatást, ahol él, a budapestieknek azonban csak 66 százaléka marad a fővárosban, 34 százalékuk kisvárosokba, falvakba költözik a kapott támogatás segítségével.

Az így támogatott családok 30 százalékának egy gyermeke van, 34 százaléka két gyermeket nevel, negyedük nagycsaládos (három vagy több gyermekes) és 11 százalékuk még gyermektelen.

A támogatások 40 százaléka összefügg a nagycsaládos életformával: 25 százalékuk már jelenleg is nagycsaládos és további 15 százalékuk vállalja, hogy azzá válik.

Fotó forrása: Pixabay.com.