Varjasné Székely Éva a KSH legfrissebb adatait kommentálva az MTI-nek kifejtette: a fizetőképes kereslet hiánya, a hitelhez jutás nehézkessége és az építési telkek magas ára miatt a 2011-es év sem kecsegtet semmi jóval. A KSH adatai szerint tavaly 20.823 új lakás épült Magyarországon, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 17.353 volt, ami 39 százalékos csökkenést jelent. Legutóbb az 1990-es évek végén volt ennyire alacsony az új lakásépítések száma, miközben az új lakásépítési engedélyek kiadása olyan alacsony szintre esett vissza, amire korábban még soha nem volt példa. A MALOSZ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a 21 ezret közelítő új lakás adat valójában nem az újonnan épült lakások számát jelenti, hanem a használatba vettekét, amelyek egy része a korábbi években épült. Varjasné Székely Éva szerint ezért az újonnan épített lakások száma ennél is kevesebb lehet. A szövetség elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a visszaesés a lakásépítő vállalkozások eredményein túl megmutatkozik majd az építéshez kapcsolódó ipar teljesítményében is. Az építések lassulása nehéz helyzetbe hozhatja például az ablakgyártókat, vagy a téglagyártókat, kereskedőket is. Mindez az adóbevételek csökkenésével és munkahelyek megszűnésével fenyeget - tette hozzá. Ezért úgy vélte: csak állami beavatkozással fordítható meg a folyamat, az építések állami támogatásával és a hitelezés beindulásával.