Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Négy gyermekem van, február legvégén hagytuk el Ukrajnát. Azért vagyunk itt, mert féltettem a gyerekeimet, mert mondták, hogy Kárpátaljához is közelebb fog kerülni a háború. Kárpátalján a háború kezdete óta mindennek felment az ára, és semmilyen munkalehetőség nincsen. Nem tudtam más kiutat találni, minthogy a gyerekeimet elhozzam. A férjem korábban is Budapesten dolgozott, de ő munkásszálláson lakik, ahol minket nem tudtak volna befogadni. Egy ideig a cserkészszállón voltunk, aztán kerültünk ide. - Így foglalja össze Zsuzsa, hogyan alakult az életük az elmúlt hetekben.

Gyermekeivel együtt ő is egyike annak a 18 családnak, aki valamilyen formában az Utcáról Lakásba! Egyesület, a Habitat for Humanity Magyarország és A Város Mindenkié csoport közösen kidolgozott Szolidáris lakásfelajánlás-közvetítése keretében tudott nyugodtabb, hosszabb távú lakhatáshoz jutni.

Az orosz invázió miatt már most közel 280 ezer menekülő érkezett Magyarországra. A civil szervezetek erejükön felül igyekeznek pótolni az állam által teljesen leépített menekültügyi ellátást. A Lakhatási Koalíció három szervezete például egy olyan kezdeményezést dolgozott ki, amely elhúzódó konfliktus esetén is élhető megoldást nyújt a menekülők számára - írja közleményében a kezdeményezés egyik résztvevője, a Habitat for Humanity Magyarország.

A március 4-én elindított Szolidáris lakásfelajánlás-közvetítés során a lakhatási szervezetek összekötik a segíteni szándékozó ingatlantulajdonosokat azokkal az Ukrajnából menekülő családokkal, emberekkel, akik középtávon - legalább 2 hétig, de akár 6 hónapig - Budapesten vagy környékén terveznek maradni. A tulajdonosok lehetőség szerint ingyen, vagy a rezsiköltségek fejében, illetve kedvezményes lakbérért cserébe tudnak lakást, házat vagy lakrészt felajánlani. Ez a menekülők számára hosszabb távon is méltó lakhatási körülményeket és önállóságot biztosít.

Az elmúlt két hétben már több mint 30 lakást ajánlottak fel a kezdeményezés keretében, legtöbbször 1-2 hónap időtartamra; a felajánlók kétharmada pedig teljesen ingyen tette elérhetővé lakását. Többen az egyébként piaci albérletként hasznosított, de átmenetileg üresen álló ingatlannal segítenek. Márton is közéjük tartozik:

Igazándiból ez egy lakás, ami [általában] ki van adva, és most éppen üresen állt. Ezért nagyon rövid időre tudtuk csak felajánlani: összesen két hétre. Március végén már be fog költözni a következő bérlő. És hát miért álljon üresen addig? Ezért egyből jelentkeztem, amikor megláttam a felhívást, és pár nappal később be is költözött egy család: anyuka, apuka és három gyerek.

A szállásadók közel fele azonban saját otthonában ajánl fel egy-két szobát, akár több hónapos időtartamra is, csakúgy, mint Réka:

A miértre nehéz választ adni. Borzasztó, ami körülöttünk zajlik. Ha egy kicsivel is hozzá tudunk járulni, hogy segítsünk a nehéz helyzetbe kerülőkön, akkor kellemetlenül éreztem volna magunkat, hogy itt ülünk a házunkban, miközben mások meg hajléktalanná válnak. Szerencsésnek mondhatom magunkat, mert egy viszonylag nagy házban élünk, és így a vendégszobába be tudtunk fogadni egy családot. A befogadott családban van egy hasonló korú gyermek, mint a miénk, ezért játékokat is tudtunk neki adni.

 

Minden nap több ezer menekülő érkezik Magyarországra, ezért folyamatosan szükség van olyan felajánlókra, akik segítenek az itt maradni tervezőknek méltó lakhatási körülményeket biztosítani. Ezért a lakhatási szervezetek folyamatosan várják a felajánlásokat. A szállás felajánlásához ezt az űrlapot kell kitölteni, amely a magyar mellett angol nyelven is elérhető.

A lakhatási szervezetek segítenek

  • a menekülőkkel való kapcsolatfelvételben,
  • az igények és felajánlások összekötésében,
  • a felajánlott szállások lakhatóvá tételéhez hiányzó tárgyak beszerzésében,
  • hétköznapi szükségletek megoldásában.
  • Emellett jogi tanácsadással és szociális munkások közreműködésével is támogatják a folyamatot.

A szervezők továbbá várják önkéntesek jelentkezését is, akik a közvetítés során felmerülő feladatok ellátásában tudnak segíteni. Önkéntesnek jelentkezni a [email protected] címre írt levéllel lehet, a tárgy mezőben szerepeljen az “Önkéntesség” kifejezés.

További részletes információk a programmal kapcsolatban itt olvashatók.

Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.