A kata nem csak az egyéni vállalkozók körében legnépszerűbb adózási forma, hanem nagyon sok társasházkezelő is így adózik. Sőt, a társasházakban az alvállalkozók többsége is katás. A kedden elfogadott törvénytervezetben azonban a társasházak is a cégekkel azonos kategóriába esnek, ez pedig komoly rezsinövekedést jelenthet a társasházi lakástulajdonosoknak – írja a Társasházi Háztartás.

Mint korábban megírtuk, szeptembertől csak azok az egyéni vállalkozások fizethetnek a kata-n keresztül adót, amelyeknek éves bevétele nem éri el a 18 millió forintot, és csak magánszemélyeknek állítanak ki számlát. Ez a törvénytervezet azonban a társasházak speciális helyzetét nem veszi figyelembe: a társasházakról, mint „nem cég, de nem is magánszemély” identitásokról nem esik külön szó.

Elöregedő állomány

A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) két éve kérdőíves felmérést végzett, amiből az derült ki, hogy a házak 16 százaléka az 1960-as évek előtt épült, és több mint kétharmaduk felújításra szorul. A felmérésben 1070 társasház vett részt összesen közel 74 ezer lakással.

2022. első félévében ismét felmérést készített a TTOE, ezúttal 589 résztvevővel. Ebből kiderült, hogy a hazai társasházi ingatlanárak az elmúlt évtizedben csaknem négyszeresére nőttek, de a társasházkezelők több mint 77 százaléka még mindig 2000 forint alatt vállal albetéteként közös képviseletet, közel 60 százalékuk pedig 1500 forint alatti díjat számol havonta a tevékenységéért. A válaszadók több mint 60 százaléka nem tervez felújítást, amely valószínűleg az elszabadult építőipari áraknak köszönhető.

A törvény jelenlegi formája szerint a társasházkezelők kénytelenek lesznek a többletterheiket a lakókra hárítani, tehát azonnal nőni fog a közös költség. A szakembereknek, például a zárszerelőknek is gondot okoz a változtatás, mert nem fognak tudni tovább dolgozni a meglévő ügyfélkörnek kata-sként: a megnövekedett anyagköltségen felül kénytelenek lesznek a munkájuk többletterheit is a lakástulajdonosokra terhelni.

kata tervezett szigorításáról itt olvashat bővebben, arról, hogy az eredeti terv a 2023-as költségvetési tervezet benyújtásakor még más lehetett itt olvashat részletesen