Tihany mintegy 800 millió forint támogatást kap turisztikai fejlesztésre, az MTI közleménye szerint a támogatói szerződést pénteken írta alá   Székesfehérváron Tósoki Imre, Tihany polgármestere és Temesvári Balázs, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója. A község önkormányzata több éves előkészítő munka után indította el a Tihanyi Legenda Projektet, amely révén nemcsak új turisztikai attrakciókkal gazdagodik a település.

A program részeként megújul a turistákat kiszolgáló infrastruktúra, illetve helyi nevezetességeket tematikusan felfűző turistaútvonalak jönnek létre. A turisztikai szezon meghosszabbítását célzó, összességében 793 millió forintos Tihanyi Legenda Projektet az Európai Unió és a Közép-Dunántúli Operatív Programon (KDOP) közel 600 millió forinttal támogatja.

A mintegy 800 millió forintos programnak köszönhetően megújul Tihany településközpontja, új vendéglátó- és rendezvényszínhelyek jönnek létre, valamint a főtér mellett megtörténik a legfontosabb turisztikai útvonalak felújítása is. A település a Tihanyi Legenda Projekt révén kívánja megteremteni a minőségi turizmus feltételeit, és megnyújtani az idegenforgalmi szezont.


Úgy tervezik, hogy az előkészítő munkákat szeptember végéig befejezik, és akkor indítják el az építkezéseket és felújításokat. A tervek szerint a Tihanyi Legenda Projekt 2013-ra készül el teljes egészében.