Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A főügyészség megvizsgálta az - egyebek között - ingatlanközvetítéssel foglakozó budapesti cég általános szerződési feltételeit.

A vizsgálat eredménye alapján keresetet nyújtottak be, a bíróságtól azt kérve, a még nem teljesített szerződéseket érintően állapítsa meg, hogy a cég által részben 2020. november 7-étől, részben ismeretlen időponttól kezdődően 2021. január 30-áig alkalmazott egyes általános szerződési feltételek tisztességtelenek, ezért érvénytelennek minősülnek - közölte a főügyészség.

Az ingatlanközvetítő például a honlapjára kitett tartalmat előzetes figyelmeztetés nélkül egyoldalúan módosíthatta, törölhette, továbbá a megbízót fizetési kötelezettség terhelte, ha bizonyos esetekben elzárkózott az ingatlan bérbeadásától. Olyan is előfordult, hogy a megbízónak bizonyos esetekben 30 százalékos késedelmi kötbért kellett fizetnie.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében a keresetnek helyt adott és megállapította, hogy az általános szerződési feltételek egy része tisztességtelen, valamennyi fogyasztóra kiterjedően érvénytelen, de az érvénytelenség a már teljesített szerződéseket nem érinti. A bíróság az ingatlanközvetítő céget arra kötelezte, hogy egy a "megállapításainak megfelelő közleményt" hozzon nyilvánosságra a honlapján 60 napon keresztül.

Az ítéletet az ügyészség elfogadta, a cég viszont még fellebbezhet - közölte Ibolya Tibor.