Az Országgyűlés Hivatala (OH) művészeti tervpályázatot írt ki az átépített Kossuth Lajos térre tervezett, gróf Andrássy Gyulát ábrázoló lovas szobor bronz főalakja és az alépítményén elhelyezendő bronz domborművek rekonstrukciójához - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. Az 1906-ban felavatott, Zala György szobrászművész által készített emlékmű a parlament déli szárnya előtt állt (körülbelül a későbbi József Attila szobor helyén), majd 40 évvel később elbontották, később beolvasztották. A leírások szerint az emlékmű impozáns méretű volt: a lábazattal ellátott alépítménnyel (posztamens) együtt 14 méter magas, a talapzat mindkét oldalán pedig két méter magas, 670 centiméter hosszú, életnagyságú alakokkal mintázott domborművek díszítették.

Hasonlóan grandiózus emlékmű lesz a Kossuth tér rekonstrukciója keretében újra felállítandó gróf Tisza Istvánt ábrázoló szobor (az 1934-ben avatott emlékű a szoborral együtt 17 méter magas volt), valamint az 1927-ben felavatott Kossuth-szoborcsoport. A tér korábbi szobrai közül csak az 1937-ben elkészült Rákóczi Ferenc lovas szobrát hagyják meg (ez a talapzattal együtt közel 11 méteres), de azt is restaurálják majd.

Az Andrássy szobor mása 2014 tavaszára készülhet el és eredeti helyén, a Parlament déli oldalán állítják majd fel - mondta Wachsler Tamás, a "nemzet főterének" átépítését célzó Steindl Imre Program (SIP) vezetője az MTI-nek. A most kiírt művészeti pályázaton két mintadarabbal lehet részt venni: egy életnagyságú lófejet kell megmintázni gipszből, illetve grafikát kell készíteni a szoborról egy olyan nézőpontból, amely nem azonos a fennmaradt, korabeli fényképekkel - ismertette a Wachsler. A beérkezett munkák alapján, a Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész vezette bíráló bizottság három alkotót választ ki, akikkel tárgyalásos eljárást kezdenek a szobor megvalósításának költségéről, a határidőről és a szerződéses konstrukcióról, majd a három művésznek el kell készítenie a lovasszobor kicsinyített (életnagyságú) változatát. A bizottság végül ennek alapján dönti el, hogy ki lesz az, aki megmintázza és egy bronzöntő mester bevonásával kiönteti a kiegyezés utáni első magyar kormány miniszterelnökének, az Osztrák-Magyar Monarchia volt közös külügyminiszterének lovasszobrát, illetve az emlékmű két domborművét.

A szobor kőből készült alépítményének (posztamens) megvalósítására külön pályázatot írnak ki, ezt is hamarosan közzéteszik - tette hozzá Wachsler. A szobrot az újjáépített Kossuth tér avatásával egyidejűleg, 2014 tavaszán már felállítanák, míg a domborművek várhatóan 2015 végéig készülnének el.

A kiírás szerint a pályázati dokumentációért 76 200 forintot kell fizetni, a pályaműveket már november 12-én, 10 óráig be kell nyújtani az OH-nak. A bírálóbizottság a pályaművek díjazására legfeljebb nettó egymillió forintot fordít, a legnagyobb díj összege 300 ezer forint.

A bíráló bizottság tagjai
Melocco Miklós - szobrászművész, a bizottság elnöke
Zsigmond Attila - iparművész, a bizottság szakmai titkára
Benedek György - szobrászművész
Boross Géza - művészettörténész
Farkas Ádám - szobrászművész
Nagy Zoltán
Wachsler Tamás - a Steindl Imre Program programvezetője
Forrás:

Wachsler Tamás a projekt költségeivel kapcsolatban nem akart becslésekbe bocsátkozni, mint mondta, az is része lesz a kiválasztott szobrászművészek ajánlattételének, hogy mennyiért hajlandók elkészíteni a művet. Két héten belül várhatóan kiírják a pályázatot a Kossuth-szoborcsoportra vonatkozóan is, a meglévő szobrok felújítására, illetve újrafaragására. Később várható a Tisza-szobor pályázata is.

A program honlapja, a nemzetfotere.hu szerint Andrássy Gyula szobrát 1906. december 2-án leleplezték le, az ünnepélyen Ferenc József is megjelent. 1945-ben távolították el a térről a Kossuth híd építésére hivatkozva. A szobor mintegy 60 mázsányi bronzanyagát 1950 elejéig tárolták, majd - egyes feltételezések szerint, de forrásokkal nem igazolhatóan - beolvasztották a készülő Sztálin-szoborba - írta az MTI.