Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Két hét múlva eldől, ki hol folytathatja tanulmányait, ezután pedig következik az év legnagyobb rohama az albérletpiacon. Közel százezren felvételiztek valamelyik felsőoktatási intézménybe, ráadásul három év óta az idei az első tanév, amikor korlátozások nélküli oktatásra számíthatnak a hallgatók. Az OTP Ingatlanpont szakértői feltérképezték a vidéki egyetemvárosok ingatlan- és albérletkínálatát.

A járványhelyzet végét az áremelkedés is egyértelműen jelzi, hiszen a KSH szerint áprilisról májusra 2,6 százalékkal nőttek országos átlagban a bérleti díjak, és a növekedés üteme is gyorsult. Emiatt érdemes minél előbb felmérni a lehetőségeket.

Debrecen, Eger és Miskolc piaca most is élénk, a kiadó lakások gyorsan és közvetlenül a bérbeadótól kelnek el. Megjelentek kifejezetten kiadási céllal vásárlók és azok is, akik a továbbtanuló gyereküknek vesznek lakást. Tavaly Debrecen volt a legdrágább megyeszékhely, 492 ezer forintos négyzetméterárral, ezzel szemben Miskolcon 280 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár – mondta Farsang Sándor, az OTP Ingatlanpont észak-magyarországi régióvezetője.

A szegedi tulajdonosok is nagyon gyorsan találtak albérlőket, sőt, míg korábban a hallgatók jellemzően visszaadták nyárra az albérletet, most többen maradnak ott. A bérleti díj emelkedésének mértéke elmarad a lakások áremelkedésétől Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője szerint. Úgy látja, a városban nem csak az egy-két szobás ingatlanokat, hanem a polgári lakásokat is hamar kiveszik.

„Győrben 120 ezer forint a havidíja az egyetemhez közeli, kis alapterületű lakásoknak, és ezek gyorsan kiadhatóak. Székesfehérváron pedig szűkös a kínálat a piacon, emiatt pedig az éppen kiadó ingatlanok szinte pillanatok alatt kelnek el. A viszonylag magas árak ellenére befektetési céllal megfontolandó lehet most a vásárlás” – mondta Goreczki Szabolcs, az északnyugat-magyarországi régióvezető.