A Napi Gazdaság cikke

A Napi által megkérdezett térségbeli végrehajtók 2009 utolsó negyedévéhez képest 15-20 százalékos növekedésről számoltak be az eljárások számát tekintve.

Még rosszabb a helyzet a Dél-Dunántúlon, annak is a határ menti övezeteiben, de súlyos gondok vannak Sopronban és Győrben is, ahol az elmúlt években nagyon sok új lakás épült. Egy siófoki végrehajtó szerint a Balatonra is begyűrűzött a hitelválság: tavaly szeptember óta csaknem megduplázódott a végrehajtás alá vont ingatlanok száma a térségben. Itt döntően olyanok kerültek bajba, akik nyaralót vagy kereskedelmi létesítményt építettek, illetve ezekre vettek fel jelzáloghitelt. (A nem lakott ingatlanokra nem vonatkozik a moratórium.)

Nehezíti a helyzetet és gyorsítja a folyamatot, hogy nő a munkanélküliség, az állásukat már korábban elvesztőknél pedig fogytán vannak a például a végkielégítésből származó tartalékok. Ma már minden tíz értékesítésre felkínált ingatlan közül 4-5 azért kerül piacra, mert tulajdonosa nem tudja fizetni a részleteket - mondta lapunknak a Székesfehérváron és Veszprémben is ingatlanforgalmazással foglalkozó Bakony Kft. kereskedelmi vezetője, Tajnafői Géza -, ősszel még csak 2-3 ilyen volt köztük.

A szorult helyzetben lévő ügyfelek zöme azt kéri - sokan az utolsó pillanatban -, hogy próbálják meg annyiért eladni a lakásukat, házukat, amennyiből az adósságot kifizethetik, de emelkedik azok száma is, akik annyiért szeretnének túladni ingatlanukon, hogy abból az adósság rendezése mellett még egy legalább átmenetileg megfelelő otthon kijöjjön. Nem véletlen, hogy egyre nagyobb a kereslet a 2-3 millió forintért megvehető, sokszor nagyon rossz állapotú, akár komfort nélküli udvari lakásokra, lebontásra váró városszéli, falusi házakra.

Ez utóbbi a gondja számos önkormányzatnak is, miután egyre nagyobb részük már nem tud segíteni rendkívüli támogatással, szükséglakással - hát még a hitellel terhelt lakás megvásárlásával -, hiszen a segítségre szorulók száma az elmúlt egy-másfél évben a legjobb helyzetben lévőknél is négy-ötszörösére nőtt.

Szombathelyen tavaly teljesen kimerítették a hiteltartozások kezelésére is igénybe vehető, összesen 194 millió forintos keretet, és ennél több idén sem áll rendelkezésre. A város kamatmentes kölcsönnel is igyekszik segíteni a bajba jutottakat, és azt is tervbe vették, hogy szociális szállót alakítanak ki az ingatlanukat elvesztők számára.

A székesfehérvári önkormányzat még tavaly augusztusban hozta létre azt a krízisalapot, amelyhez azóta több mint félezren fordultak - ez akkor vehető igénybe hiteltartozás fizetésére, ha a havi törlesztőrészlet több mint húsz százalékkal nőtt a korábbihoz képest. A rászorulók gondjait - amíg a büdzsé engedi - olyan átmeneti segélyekkel is igyekeznek enyhíteni, amelyekből például a közüzemi számlák fizethetők ki.

Nincs viszont árverezési moratórium a járművek esetében. A törlesztésképtelenségi ügyek száma itt már nem nő - mondta el baranyai tapasztalatait Barabás Tamás végrehajtó -, igaz, csökkenést sem tapasztalnak. Sok gondot okoz - különösen a használtan vásárolt autóknál -, hogy a jármű értéke nem fedezi a vásárlására felvett hitelt, de arra is van példa bőven, hogy a tulajdonos a használtautó-telepen immár tehermentesen vásárolja vissza gépkocsiját. A kereskedők viszont arra panaszkodnak, hogy egyre nehezebben találnak vevőt a mind gyakrabban nagyon rossz műszaki állapotban lévő járművekre.