A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Egyelőre csendes a Velencei-tó településeinek ingatlanpiaca, csak egy-egy adásvétel köttetik − panaszolja Szegedi Éva, az Immo-Velence Kft. ügyvezető igazgatója. Ennek oka szerinte a nehéz gazdasági helyzetben keresendő, és nemigen van rá hatással a nagyszabású velencei beruházás megfeneklése. A 2009-es nagy visszaesés óta tovább romlott a helyzet. Agárd, Gárdony és Velence térségében szinte csak az olcsó, 5−6 milliós nyaralók iránt van gyér érdeklődés, főleg a fővárosi kisgyermekes családok és nyugdíjasok részéről, pedig 10-20 százalékkal minden szegmensben csökkentek és mindhárom településen hasonlóak az árak. Az összközműves, 1000 négyzetméteres tóparti házhelyeké például a korábbi 28 millióról 22-re, a tótól távolabb fekvőké pedig 8 millióról 6,5 millióra esett, de ez az áresés sem váltott ki érdeklődést. Nem számítanak kivételnek a sukorói panorámás telkek sem, melyek kínálati négyzetméterára 6−7 ezer forint között mozog. A húsz-harminc éves, felújítandó családi házak − melyeket a korábbi 22−23 millió helyett most 17 millióért is odaadnának − eladhatatlanok.

Újabb házakból is bő a kínálat: például a tízévesnél fiatalabbakhoz 24−35 millió forint közötti áron lehet hozzájutni. Társasházi lakások is épültek, ezek egy része gazdára talált, de van még néhány eladatlan a drágább projektekben. Ilyen a Velencén három éve indult Rózsa-kert társasház: itt még vásárolhatók különböző méretű lakások 299−347 ezer forintos négyzetméteráron.

A Fertő tó környezetében mintegy tíz éve volt kisebb "roham", amikor is számos kispénzű osztrák vásárolt itt hétvégi nyaralót, házat. Kedvelték a szép környezetet, s emellett jóval olcsóbban tudtak egy-egy hétvégét, néhány hetet eltölteni, és Bécs is elérhető volt alig egy óra alatt. Fel is verték alaposan az árakat, ám napjainkra a sógorok érdeklődése is megszűnt, többségük inkább szabadulna ingatlanjától − foglalja össze röviden a piaci "fénykort" Hadarits Kristóf, a környéken tevékenykedő ingatlanközvetítő Biztos Siker Bt. ügyvezetője. Most ugyan feltámadt az érdeklődés a fertőrákosi 6−10 milliós hétvégi házak iránt, ám ez nem mozgatja meg jelentősen a piacot. A kínálat ezen a területen − legyen az Fertőd, Fertőszentmiklós, Petőháza stb. − is bőséges, s az árak Sopronhoz közeledve egyre magasabbak. Az 50−60-as évekbeli kockaházak ára − melyek korszerűsítésre, felújításra szorulnak − 7−13 millió, míg a 70−80-as évekbeli tetőteres családi házaké 15−20 millió forint között szóródik. A két-három éve felhúzott új családi házakat 20−25 millió forint között kínálják tulajdonosaik. Társasházi lakások is találhatók a piacon, sőt Fertőszentmiklóson most fejeződik be egy korábban szerkezetkészen félbemaradt kisebb projekt, amelyben a 60-70 négyzetméteres új lakásokat 15−16 millió körüli áron kínálják. A házhelyek nem kelendőek: inkább vásárolnak felújítandó házat az otthont teremtők, mintsem belefogjanak az építkezés kalandjába.

A Tisza-tó menti településeken annak ellenére sem erősödött a kereslet, hogy április végén Poroszlón megnyílt az uniós támogatással, 2,2 milliárd forintból épült ökocentrum. Pedig Bornemisza Andrea, az itteni székhelyű Tisza-tó Ingatlan Iroda tulajdonosa szerint a turisztikai létesítmény sok érdeklődőt vonz, de egyelőre csak a vállalkozói szektor "figyelmét vívta ki": sok üzlethelyiséget sikerült az elmúlt hónapokban bérbe adni. Az ingatlanszakember úgy ítéli meg, legalább egy év kell, hogy a települések ingatlanpiacaira is némi hatással legyen az Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszerét is magában foglaló objektum. Abádszalók, Poroszló, Tiszafüred piacán mindenhol bő a kínálat, kereslet azonban szinte nincs. A helyiek érdeklődése már a szocpol megszűnésével és a hitellehetőségek beszűkülésével leállt: hitel, saját tőke híján, szűkös munkalehetőséggel kicsi az esély az otthonteremtésre. A válság nyomán pedig a korábban Budapestről, Egerből, Miskolcról, Debrecenből, illetve ezen nagyvárosok környékéről érkező érdeklődők is elmaradtak. Pedig érdemes akár befektetési céllal is a nyomott árakon vásárolni. Lakóövezeti, összközműves, 600−1500 négyzetméteres házhelyhez például Poroszlón már akár 1−3 millió forint között hozzá lehet jutni, míg a teljes felújításra szoruló parasztházakat 3−5 millió, a komfortos, felújított családi házakat pedig 10−15 millió forint között kínálják. Hasonlóak az árak a többi településen is: Tiszafüreden néhány éves családi házat és társasházi lakást 120−130 ezer, illetve 140−150 ezer forintos négyzetméteráron, a régi sátortetős kockaházak tulajdonjogát pedig 6,5−10,5 millió forint közötti áron kínálják tulajdonosaik.

A Budapesttől mintegy 60 kilométerre, a Börzsöny és a Cserhát találkozásánál lévő Bánki-tó mentén sem pezseg az ingatlanpiac, pedig az utóbbi évekbeli fejlesztések − közte a 2011-ben kibővített és felújított Tó Wellness Hotel szálloda − nyomán megélénkült a nyaralók és a befektetők érdeklődése. Sulyán Zoltán, a térségben ingatlanközvetítéssel foglalkozó Oswald Kft. munkatársa ugyanakkor elmondta: túl sok a gazdára váró telek, lakóház nincs a kínálati palettán, inkább csak nyaralók kerültek eladósorba. A hely régóta kedvelt pihenőhely a csendet, nyugalmat keresők körében, így a megye nagyvárosaiból és a fővárosból is többen vásároltak itt évtizedekkel ezelőtt kisebb nyaralót. A tulajdonosok mára elöregedtek, a gyermekek, unokák pedig nem szívesen utaznak oda rendszeresen, így inkább vevőt keresnek a hétvégi házra, nyári lakra. Kisebb, komfortos, faszerkezetű nyaralót már 4−6 millió forintért lehet venni, míg a kétszintes, téliesített, téglaépítésűek ára 9−10, a panorámás, 75 négyzetméteres családi házaké pedig 10,5−11 millióról indul, majd helytől, az építés évétől, mérettől, komforttól függően 22−25 millióig araszol felfelé.