Tovább épül az M3-as autópálya

Folytatódik az M3-as autópálya országhatárig tartó továbbépítésének tervezése - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Nyíregyházán. Seszták Miklós a helyszínen - a négymilliárdos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei útfejlesztési program részekén - átadta a 41-es út új körforgalmú csomópontját.
MTI, 2015. december 18. péntek, 14:39
Fotó: Napi.hu

A nemzeti fejlesztési miniszter elmondta: az elképzelések szerint a sztrádát a jelenlegi vásárosnaményi végpontjától továbbépítik a magyar-ukrán határig, a kárpátaljai Beregszász irányába. Vásárosnaménytól Záhonyig pedig az M3-asról leágazva gyorsforgalmi autóút kialakítását tervezik, így az út a következő években két ponton éri el az ukrán határt. Jövőre pedig el kell készülnie a Nyíregyháza-Tokaj közötti kerékpárútnak a 38-as számú főút mentén.

Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a most befejeződő európai uniós ciklusban Szabolcs megyében 75 milliárd forint értékű, 150 kilométer hosszú közút épült. Megépült például az M3-as autópálya Vásárosnaményig, a beregi város új Tisza-hidat is kapott, elkészült Nyíregyháza nyugati elkerülő útjának két szakasza, megerősítették a 4-es számú főút 40 kilométeres nyírségi részét, valamint 11 balesetveszélyes csomópontot szüntettek meg.

Jövőre folytatják az M3-as autópálya Vásárosnamény utáni szakasza építésének előkészítését, a nyíregyházi nyugati elkerülő út újabb szakaszait befejezik, megkezdik Kisvárda déli tehermentesítő útjának kialakítását, valamint megerősítik a Debrecen-Mátészalka közötti 471-es számú út burkolatát.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) Nyíregyháza polgármestere az orosi új körforgalmi csomóponttal kapcsolatban megemlítette: a több mint 346 millió forint értékű beruházás során a 41-es főút érintett kereszteződésében gyalogátkelőhelyek, autóbusz-megállóhelyek is épültek, szélesítették az út leállósávját, valamint kialakították a korszerű közvilágítást.

Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter péntek délután átadta Fényeslitke és Komoró elkerülő útját is, amely egyben a fényeslitkei ipari park területét köti össze a Budapest-Záhony közötti 4-es számú főúttal. A 3 milliárd 619 millió forint összegű útfejlesztés 85 százalékát európai uniós támogatásból finanszírozták.

A beruházás keretében öt kilométer új nyomvonalú út, két hídszerkezet és három körforgalmi csomópont épült. Kialakítottak 2,2 kilométer hosszú kiszolgáló utat, két kilométeren pedig a meglévő út korrekciója, korszerűsítése történt meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK