A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy Szíjj László és Varga Károly, valamint az általuk közösen irányított Körösaszfalt Mélyépítő Zrt. közös közvetlen irányítást, és ez által Szíjj László és Varga Károly közös közvetett irányítást szerezzen az Aeroprodukt Zrt., a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. és a CLH Klímaszervíz Kft., mint céltársaságok felett - írta közleményében a versenyhivatal.

A Céginfo.hu adataiból kiderül, hogy sikeres cégeket vásárolhatnak meg az új kormányzati kedvenc építőipari cég, a Duna Aszfalt Kft. tulajdonosai. Valamennyi évek óta eredményesen működik, összesen jelenleg 374 dolgozót foglalkoztatnak. Az Aeroprodukt egymilliárdos forgalmú, fémszerkezetgyártó, míg az épületgépészettel, víz-, gáz-, fűtés- és légkondicionáló-szereléssel foglalkozó a CLH Kft. 6,5 milliárdos, a CLH Klímaszervíz pedig 1,2 milliárdos forgalmú vállalkozás.

Mint ismert, a Duna Aszfalt cégcsoport tagjaként a Körösaszfalt Zrt. idén megvásárolta a Magyar Építő Zrt. minősített többségi részét, az árat nem közölték.

A GVH az összefonódás hatásainak értékelésekor megállapította, hogy nincs azonos tevékenysége a Szíjj László és Varga Károly által közösen irányított vállalkozáscsoportnak (Szíjj-Varga-csoport, azaz a Duna Aszfalt cégcsoport) és az épületgépészeti tevékenységet folytató céltársaságoknak, illetve ez utóbbiak együttes piaci részesedése az épületgépészeti piacon nem éri el a 20 százalékos mértéket, ezért káros horizontális hatással nem kell számolni.

A Szíjj-Varga-csoport és a céltársaságok tevékenységei nem állnak egymással vertikális kapcsolatban. Az Aeroprodukt légtechnikai berendezésgyártó tevékenysége, valamint a CLH-cégek épületgépészeti tevékenysége ugyan vertikális kapcsolatban áll egymással, de az összefonódás nem jár versenyaggályokra alapot adó vertikális hatással a vállalkozások alacsony magyarországi piaci részesedései miatt - véli a GVH.

A Szíjj-Varga-csoport magasépítési tevékenysége kiegészítő viszonyban áll az Aeroprodukt és a CLH-cégek által végzett épületgépészeti tevékenységgel. Ugyanakkor a Szíjj-Varga-csoport piaci részesedése a magasépítési piacon, továbbá az Aeroprodukt és a CLH-cégek együttes hazai részesedése az épületgépészeti piacon nem éri el a 30 százalékos mértéket, így káros portfólió-hatással sem kell számolni. Mindezek figyelembevételével a GVH engedélyezte a tranzakciót - áll a közleményben.

Szíjj László és Varga Károly az elmúlt néhány évben nagyra nőtt építőipari cég, a Duna Aszfalt Kft. tulajdonosa. A vállalat eddig főként út- és közműépítéssel, környezetvédelmi és vízügyi projektekkel foglalkozott. Látványos fejlődést produkált az elmúlt néhány évben: a 2011-es 18,7 milliárd forintos nettó árbevétele 2012-re 28,1 milliárdra, 2013-ra 54 milliárdra nőtt - derül ki a Céginfo.hu adataiból. (A cégcsoport konszolidált árbevétele 2013-ban 58,4 milliárd forint volt.) Tavaly azonban robbantott, 86,5 milliárd forintra ugrott a forgalma. A két tulajdonosa, 2013-ban 1,8 milliárd, 2014-ben pedig 5,6 milliárd forintos osztalékkal gazdagodott.