A magyar kormány újabb 600 millió forint átcsoportosításáról döntött a költségvetési tartalékból - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatokból. A VI. kerület Terézvárosi önkormányzatnak soron kívül folyósítanak 300 milliót a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előtti tér felújításához, az Emberi Erőforrások Minisztériuma 155 milliót kap a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ létrehozására és 2013-as működésére, 85 milliót az MTK új szakosztályának létrehozásához és a meglévők fejlesztéséhez,valamint 60 milliót az idei Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj megrendezéséhez.

A kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusban történő elhelyezéséről is újabb határozatot fogadott el. A korábbiakhoz képest változás, hogy a megvalósításra tervezett 25 milliárd forintot 100 százalékban uniós forrásból akarják előteremteni. Az állami beruházást a következő uniós fejlesztési időszakban, 2014-2020-ban az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból finanszírozzák. Ennek érdekében a kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a nemzeti fejlesztési, a nemzetgazdasági miniszterek és az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával tegye meg a beruházás nagyprojektté nyilvánításához szükséges intézkedéseket, és egyeztessen erről az Európai Bizottsággal.

A beruházás eddig kiemelt európai uniós projekt volt, amelynek finanszírozásához magyar önrészt is kellett volna tenni, a korábbi tervek szerint a 25 milliárd forintból mintegy 5 milliárdot. Ezt a megüresedett egyetemi ingatlanok (államigazgatási és rendőrtiszti főiskola épületei) értékesítéséből tervezték előteremteni.

A kormány tavaly döntött arról, hogy újjáépíti a józsefvárosi Ludovika épületegyüttesét és megújítja az Orczy kertet. A Ludovika jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeumnak ad otthont.

A projekt előkészítéséhez a kormány tavaly 4,7 milliárd forint, majd idén áprilisban mintegy 1,5 milliárdos forrás elkülönítéséről döntött az idei és a jövő évi költségvetések terhére. A korábbi tervek szerint idén szeptemberben elindulna a Ludovika épületének felújítása mintegy tízmilliárd forint értékben, s az egyetemi campus 2015 szeptemberére készülne el.