Tovább zuhan az építőipar

Augusztusában az építőipari termelés volumene 9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés a két építményfőcsoportban eltérően alakult: az épületek építése 7 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 23,9 százalékkal visszaesett. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az előző hónaphoz képest 4,6 százalékos volt a növekedés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Napi.hu, 2016. október 17. hétfő, 09:03

Az épületek építésének növekedése továbbra is nagyrészt ipari épületek, kisebb részben oktatási épületek, illetve sportlétesítmények építésének az eredménye. Az egyéb építmények építésének visszaesését elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. végi befejeződése okozta.

Augusztusban a legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakitól.

Az előző év augusztusához képest az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 3,7 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 34,1 százalékkal csökkent, míg a speciális szaképítésé 7,5 százalékkal emelkedett.

A megkötött új szerződések volumene 13,3 százalékkal kisebb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 20,6, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 8,2 százalékkal csökkent.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene augusztus végén 18,5 százalékkal meghaladta az előző évi, alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 45,4, az egyéb építményeké 5,5 százalékkal magasabb volt.

Az első nyolc havi termelés volumene é/év alapon 22 százalékkal csökkent.

HOZZÁSZÓLÁSOK